12. rész

Eljött a 12. fejezet ideje... xd Na jó, olvassatok csak, komizzatok, várjuk a véleményeket! :)) <3
Puszaa

2011. augusztus 30.

Dél körül csöngettek én meg leestem a kanapéról, bele egy tűbe (?) ijedtemben. Ilyen jól keltem. Sikítva felpattantam. Anyu meg egy nő (azt hiszem összebarátkoztak ameddig én nem voltam itthon) furán néztek be rám az előszobából. Zavartan mentegetőztem és inkább kihátráltam a konyhába, hogy egyek valamit. Kotorásztam egy darabig a szekrényekben, de csak Cini-Minis-t találtam, és nem, tippem sincs miért volt ilyen otthon. Egy műzlis tányérlnyit sikerült csak megennem, annyira tele voltam. Gondolom a tegnapi... azaz mai csipsz miatt. Gyorsan felszaladtam a szobámba és felöltöztem, meg fogatmostam, meg csak a szokásos reggeli készülődés. Mikor végeztem leslattyogtam a nappaliba anya már várt rám. Láthatólag nagyon boldog volt valami miatt.
- Igen? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Örülnél ha azt mondanám, hogy divattervező lettem? - kérdezte. Sikítva a nyakába borultam.
- Úúúristen, nem mondod komolyaan!! - ugráltam vele.
- De igen, és bocsi a tűért - mentegetőzött vigyorogva. Legyintettem és besétáltam a nappaliba. alaposabban körbe néztem a nappaliban. Mindenhol cérna, anyag, tű, vázlatok, ceruza és papír. Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Igen, erről is akartam veled beszélni - kezdett bele. Sóhajtva leültem de fel is pattantam, mert egy újjabb tű állt a lábamba. - Tudod, van a vendégszoba melletti kis szoba. Na, azt berendezem a dolgozómnak. Az úgy rendben?
- Mit értesz azon, hogy berendezeD? Majd MI rendezzük be - mosolyogtam, mire bólintott.
- És most mesélj, milyen volt a gólyatábor? - kérdezte. Hátranéztem a fotelre, hogy nincs-e ott tű. Hármat (!) szedtem ki az anyagból,  és csak aztán ültem le.
- Káosz - mondtam, gondosan elkerülve a "semmi", "semmi különös" szavakat, ugyanis attól idegbajt kap.
- Remek - mosolygott. - De akkor most, minden fontos dolgot elmesélsz nekem, én ráérek.
- Rendben... Kezdjük az egyszerűbbel. Nem fogod kitalálni, kik járnak az osztályunkba! - vigyorogtam.
- Hmm... Tippem sincs.
- Bill és Charlie!! - mondtam, mire elgondolkozott. Aztán elkerekedett a szeme.
- A Thompson ikrek?? - kérdezte hitetlenül.
- Ja - röhögtem. Elnevette magát.
- Ez remek. És összebarátkoztál már az osztálytársaiddal?
- Ahaa... Tök jó fejek. És... - kezdtem.
- Igen? Mondd nyugodtan - felelte. Oké, hogy mondjam meg anyunak, hogy van egy barátom?? - Csak nem szerelmes lettél az egyik osztálytársadba? - mosolygott, afféle "de aranyosak a kamaszok, amikor szerelmesek" pillantással.
- Megkönnyíted a dolgom - mosolyogtam. - Igen... és... ő már a barátom. - nyögtem ki végül anya meg elvigyorodott.
- Na mesélj csak. Hogy hívják, hány éves, milyen zenéket kedvel...
- Oké-oké. Na. Ricsinek hívják, annyi mint én, nem tudom mikor van a szülinapja, és köbö olyan zenéket kedvel mint én, és nagyon helyes - vigyorogtam. - Most viszont, kezdjünk neki a pakolásnak - pattantam fel és odanyújtottam a kezem anyunak, hogy felhúzzam.
- Rendben. Először is. Ezt íz íróasztalt kéne felvinni - mutatott a sarokba. Körülbelül egy óra múlva fifulladva dőltünk le a mostmár tű mentes kanapéra.
- Anyu. Miből is áll a te munkád? - kérdeztem.
- Nos. Megtervezek egy ruhát, megmutatom a főnöknek, megmondom a hozzátartozó infókat, például, hogy milyen anyagból készül. Aztán az engedélyével meg is csinálom. Ezért van tele minden tűvel meg anyaggal - mondta.
- Pompás - bólintottam. - De van egy programunk délutánra.
- Mégpedig? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Sulis cuccok - feleltem. Bólintott és feltápászkodott mellőlem.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Persze - pattantam fel. Gyorsan belebújtam a bakancsomba és elindultunk. Nos, összefoglalva, a mai nap végeredménye: Korn-os tolltartó (mindenféle bandás ceruzákkal, tollakkal); Guns 'N Roses-os füzetek; Nirvana-s matrica (a füzetekre, könyvekre) és a legfontosabb... a Táska. Green Day-es. Igen, sikerült levadásznom egyet! Igaz, hogy ki kellett szedjem az egyik kislány kezéből... Na, az úgy volt, hogy már fél órája nézelődtünk az egyik boltban, éppen egy disney-s rózsaszín táskát nézegettem ( na jó, inkább röhögtem rajta, de mindegy) amikor az egyik lánynál megláttam A TÁSKÁT. Csupa nagybetűvel. Odamentem hozzá és kiszedtem a kezéből és odanyumtam neki a rózsaszín tasit, mielőtt még bömbölni kezdhetett volna, úgyhogy meg is voltunk. Tehát a mai nap végeredménye: Nirvana-s kitűzők, Korn-os tolltartó, Guns 'N Roses-os matricák (a füzetekre, könyvekre), FOB-s, Blink 182-ős ceruzák, tollak és a Green Day-es TÁSKA. Igen, a mai napot nyereményesnek tekintem. De ez még semmi.
   Későb felvettem egy fürdőruhát és kimentem a medencénkbe, mondván, nem sokára már nem tehetem meg. Éppen egy matracon feküdtem és a fülemben lévő zenelejátszóból üvöltött FOB-tól az I don't care (a szám: http://www.youtube.com/watch?v=AOyOvYcOWdY) amikor anyu kijött utánam a telefonommal. Kirántottam a fülemből a fülehallgatót és beleszóltam a telefonba.
- Sziaa - üdvözöltem.
- Ki tudsz jönni a parkba? - kérdezte köszönés nélkül.
- Persze. Öt-tíz perc ok? - kérdeztem nevetve.
- Oké. Starbuck-s, ok? - kérdezett vissza Ricsi röhögve.
- Oké. Szia.
- Szia  - köszönt el. Kimásztam a medencénkből, gyorsan felkaptam valamit (a nap megszárított), vettem egy kis pénzt és odasétáltam anyuhoz.
- Megyek ki a parkba, ok? - adtam neki egy puszit, és már indultam volna, de elkapta a karom.
- Miért? Kivel? A lányokkal? Mikor jössz haza? Mit fogtok csinálni? - kérdezte, és még folytatta volna a kérdések feltevését, ha nem vágok közbe.
- Mert hívtak, Ricsivel leszek, nem a csajokkal. Tippem sincs mikor jövök, de csak annyit tudok, hogy megyünk a Starbucks-ba is - hadartam. - Mehetek? - kérdeztem.
- Igen, de csak ha bemutatod nekem - mondta gondterhelten. Bólintottam, és kiszaladtam az ajtón. A parkban nem láttam őt, úgyhogy forgolódtam egy darabig, aztán hirtelen összerezzentem, mert valaki elkapta a derekamat. Mikor rájöttem, hogy nagy valószínűséggel Ricsi lesz az, őrületesen dobogó szívvel és mosolyogva fordultam felé. Magához húzott és lazán megcsókolt. Majdnem szétrobbantam a boldogságtól, úgyhogy forgott velem az egész világ. 
- Szia - öleltem át.
- Szia. Hogy aludtál? - kérdezte őrületesen szép mosollyal.
- Jól köszi. Aztán csöngettek, mire leestem a kanapéról bele egy tűbe... - ismertettem a felkelésem menetét, mire furán nézett rám, úgyhogy csak legyintettem. - Te?
- Én is jól. Csak szerencsésebben keltem - vigyorgott rám. Ezután őrületesen jól éreztem magam, elmentünk a Starbucks-ba, aztán még nevettün kegy csomó mindenen, meg beszélgettünk mindenféléről. Kora este a kapunkban elbúcsúztunk egymástól.
- Akkor elsején találkozunk - mosolygott rám, mire szokás szerint kicsit zavarba jöttem.
- Igen - mondtam. Magához húzott és megcsókolt.
- Khm - köhintett valaki mögöttünk, úgyhogy ösztönösen hátráltam egy lépést, és éreztem, ahogy elpirulok, mert anyu nézett ránk. - Bocsi srácok.
- Ricsi, ő itt az anyum Sendy (ejtsd: Szendi) - mutattam be őket egymásnak.
- Csókolom - köszönt Ricsi udvariasan.
- Ugyan kérlek, hívj csak Sandy-nek - mosolygott anyu.
- Rendben. Akkor találkozunk. Sziasztok - köszönt el Ricsi. Amikor bementünk a házba csípőre tett kézzel álltam anyu elé.
- Te direkt álltál oda ki, mert tudtad, hogy nem mutatom meg nekem... - hadartam, de a mosolygását látva inkább csak fáradtan legyintettem egyet. Nem voltam éhes, úgyhogy íttam egy bögre kakaót és elmentem lefeküdni. Gyorsan elaludtam.