Tényleg bocsánat mindenkitől :((, de az új részt még el sem kezdtem... /majd most fogom.../ :(( És biztos, hogy késni fogok vele egy kicsit ://.
Most írok egy történetet az egyik barátnőmnek névnapjára (azt kért tőlem... tippem sincs miért, de mindegy) ami 24-én lesz, úgyhogy azt szeretném most gyorsan még befeezni, de miután kész, hozom a részt.
Május 20-25-ig Németországban vagyok, tehát megpróbálok még előtte rakni egy részt :). Mire hazaérek jó sok komit szeretnék!! ;))
Na puszi, ígérem sietek... :))
2012. május 6., vasárnap
2012. május 5., szombat
14. rész
Srry a késésért tényleg :(( Viszont sooook-sooook kommentet szeretnénk!!! Puszi!
Ja, és nem ígérjük, hogy a következő rész holnap felkerül. :((
2011. szeptember 1.
A tegnapi megegyezés miatt (Ricsi idejön értem, és együtt megyünk suliba) és persze az izgalom miatt korán keltem. Sikerült egy óra (!!) alatt elkészülnöm, ami nem kis teljesítmény, így fél hétre már készen is voltam. Anyu már nem volt otthon, de a hűtőre rakott egy kis fecnit, és sok szerencsét kívánt az első naphoz. De jó.
Kiléptem az ajtón, bezártam és mikor megpördültem, elállt a lélegzetem. Ott állt, lazán a kapu melletti fának dőlve, iszonyúan édes mosollyal az arcán.
- Szia - köszöntem léptem Ricsihez.
- Szia - mondta, magához húzott és megcsókolt. Hm. Lássuk csak. A pillangók a gyomromban őrült módon csapkodtak, a vigyor az arcomra fagyott és a szokásos Imádlak-Ricsi érzés terjedt szét bennem. Mikor elengedtük egymást ujjait az enyémekre kulcsolta és mosolyogva a szemembe nézett. - Mehetünk?
- Persze - biccentettem szórakozottan és elindultunk a suli felé. Mikor kábé félúton jártunk elővette a telefonját és pötyögött rajta egy kicsit, aztán felnézett a szemembe.
- Nem fogsz örülni - kezdte komoran. - Én is kiborultam. Ne gőzölj be...
- Mutasd - böktem a telefonja felé. Szó nélkül odaadta. Én meg kiborultam a figyelmeztetése ellenére is. Be volt jelentkezve a Facebookra és Bill profilja volt megnyitva. A legutolsó bejegyzése egy kép. Meaux-ban. Ricsiről és rólam. Az első randinkon, a téren, ahogy csókolózunk!!!! - Hol van?????? - sziszegtem a dühtől remegő kézzel. Ricsi visszavette a telefonját, mielőtt ledobom, vagy kiesik a kezemből.
- Nyugi. Elkapjuk - bólogatott folyamatosan, és igyekezett visszatartani a röhögését.
- Hogy meri?! - kérdeztem fogcsikorgatva, aztán megragadtam Ricsi karját és sebesebben kezdtem lépkedni. A srácokat már messziről láttam, vagyis inkább hallottam, ugyanis iszonyatosan hangosan röhögtek. A dühtől izzó szemmel siettem feléjük. A lépcső előtt voltak.
- Sziasztoook - köszöntött minket Lulu.
- Fuss amíg lehet - léptem fogcsikorgatva Bill elé. - Hogy képzeled, hogy kémkedsz utánunk?! - kiáltottam rá. Bill látszólag megijedt, úgyhogy hátrálni kezdett, aztán megfordult és elfutott. Döbbenten néztem utána, aztán hitetlenül felvihogtam és visszamentem a többiekhez, akik röhögve figyeltek minket.
- Ezt elintézted - öklözött bele a vállamba Peter.
- Kössz - dörzsöltem meg a karom. - Mennyi az idő?
- Negyven - felelte Charlie. - Menjünk be. Bill majd csak visszajön.
Mikor beléptünk az ajtón döbbenten néztem körül. A büfé előtt kígyózott a sor, az aulában mindenfelé a nyárról sztorizgató, ünneplőbe ötözött, lebarnult diákok nevettek és beszélgettek, vagy a sulibox-ukból pakoltak ki/be. A sulirádióból üvöltött a Wake Me Up When September Ends (a szám ) és tök hangulatos volt az egész.
- Hű - nyögte Kiki döbbenten, mi pedig csak bólogattunk. Hát köbö. Mikor felocsúdtam az egyik döbbenetből jött a másik. Hirtelen egy fiú jött nekem (hátra fele ment, mert közben röhögött valakivel), de akkora erővel, hogy hátraestem. Volna, ha nem jók a reflexei és nem kap el. És amikor a szemébe néztem...
- Úristen - nyögtem.
- Becca? - kérdezte döbbenten.
- Basszus, Krissz!!! Ezer éve nem láttalak! - ugrottam a nyakába, ő meg röhögve átölelt.
- Jesszus - mért végig, mikor elengedtük egymást. - Sokat változtál.
- Hát még te - ráztam a fejem hitetlenkedve, aztán valaki köhintett mögöttem, mire kapcsoltam. - Ja, Krissz, ő itt Lola, Lulu, Kiki, Vika, Ricsi, Dave, Peter, Tim, Eddy, Mark és Charlie. Bill valahol bújkál - ikertesók Charlie-val - , Flóra pedig elvileg Gabe-el andalog valahol.
- Sziasztok - köszönt Krissz.
- Hello - köszöntek a többiek. Ricsi megfogta a karom, és maga mellé húzott. A vigyort csak alig tudtam lemosni az arcomról.
- Te hallod Bec. Hozok valakit, de ne sikítsatok - ment el a folyosón jobbra.
- Honnan ismered? - suttogta a fülembe Ricsi, és nyomott egy puszit az arcomra. Megbabonázva feleltem:
- Általánosból. Két évvel idősebb nálunk. Az egyik barátnőm, az egyik legjobb, bátyja - és amint kimondtam leesett, hogy Krissz kit fog magával hozni. - Úristen... Lili itt van?!?! - Szinte visítottam örömömben. És akkor megláttam őket.
- Áááááááá - sikítottuk Lilivel amint megpillantottuk egymást. Odarohantam Lilihez, ő meg hozzám, és visítva megöleltük egymást. Folyamatosan ugráltunk, mindenfélét magyaráztunk, közben pedig az egész aula röhögve, füttyögve és tapsolva figyelt minket. Mikor befejeztük elröhögtük magunkat és újra egymás nyakába borultunk. Visszasétáltunk a többiekhez, akik egymásnak dőltek annyira röhögtek. Ha-ha.
- Na, srácok - kezdtem. - Ő itt Lili. Lili, ők itt Lola, Lulu, Vika, Charlie, Bill ott jön - mutattam az ajtónál bújkáló fiúra - Tim, Eddy, Mark, Ricsi, Peter, Dave, Kiki és Flóra valahol Gabe-bel van. Ott! - mutattam az egyik padra.
- Sziasztok - köszönt mosolyogva. A többiek is mondtak egy "szia"-t, és még mindig röhögtek. Lilivel egymásra vigyorogtunk. Egy évvel idősebb nálam, ami azt jelenti, hogy ő most tizedikes. - Na. Remélem tetszik a suli... - mosolygott mindekire. - Egy fontos dolog. Ott a portás néni - nyújtotta ki a karját az ajtó melletti kis bódé felé. - Ha jót akartok magatoknak kerüljétek. Kicsit zizi... na mindegy. Kártyát, amivel be tudtok jönni a suliba, az ofőtök fog adni az osztályfőnöki órán. Ami később lesz, most át kell menni a tornaterembe... - húzta elő a telefonját és megnézte az időt. Na, erre a portás néni felkapta a fejét.
- Lili kisasszony! Azonnal rakja el a telefonját, vagy én rakom el, de az nem lesz jó magának!!! - ordította vörös fejjel.
- Ahhha - biccentett Lulu. - Szóval erre gondoltál.
- Hát ja. Na, most futás a sporiba... - indult meg az ajtó felé, de aztán hirtelen megtorpant és visszanézett ránk. - Van zenelejátszótok?
- Aha. Miért? - emeltük fel a lejátszóinkat.
- Akkor jó - könnyebbült meg. - Majd meglátjátok miért - vigyrogott ravaszul, és újra elindult. Ricsi megfogta a kezem (hűűű), és vállvonogatva követtük. Amikor Lili és Krissz betessékeltek minket a tornaterembe, tényleg elállt a lélegzetünk. Mindenfelé lufik voltak amire ezt írták: 2011/2012. Wow. Gondolom a tanév éveit nyomtatták rá. A terem közepén egy ideiglenesen felállított színpad állt (mint általánosban egy Király Viktor koncerten... Bah. Nekem nem jött be.). A lelátó két oldalon állt. Mint egy téglalap (csak lekerekítettek a szélei), és a hosszabb oldalán volt a szintes lelátó.
- A kilencedikesek döbbent tekintete - jegyezte meg bólogatva Krissz.
- Hülye - böktem oldalba, felocsúdva a megdermedésből. Mindenki felröhögött, de Lili megjegyezte, hogy ideje leülni. Felültünk az osztálytársaink mellé, a lelátó tetejére. Én Ricsi mellé ültem természetesen. Mellettünk az újdonsül pár (Vika és Peter), Lili és Krissz a saját osztályukhoz vonultak, és az igazgató (tippem sincs mi a neve, Krissz azt mondta, a háta mögött mindenki Sas-nak hívja. Elvileg azért, mert sasszeme van. Hű. Ez cinikus volt, de mindegy, majd még gyakorolnom kell.) elkezdte a beszédét. Ami öt perc helyett háromnegyed órára sikeredett. Körülbelül a 10. percnél fájdalmasan pillantottam a velem szembe ülő Lili-re, aki vigyorogva nézett rám, és egy aprót emelt az iPodján. Ahhaaa! Erre gondolt. Óvatosan előhalásztam a válltáskámból az enyémet, és megböktem Ricsit - hogy ő is tegyen ugyanígy -, aki egyből kapcsolt és továbbadta a hírt. Maximum egy perc múlva, már mindannyian zenét hallgattunk. Vigyorogva néztem Lilire, aki csak kacsintott egyet. A beszéd végén (halleluja, már untam, és merül le a zenelejátszóm...) felhangzott egy gyér taps, és az igazgató lement a színpadról. Két srác ment fel az emelvényre (gondolom a stúdiósok), akik közül az egyik Krissz volt, és közölték, hogy mindenki menjen az osztályába. Összeszedelőcködtünk, és mint egy csorda, mindenki kivonult a tornateremből. Én kicsit lemaradtam, mert Lilivel jöttem.
- Te hallod - löktem meg. - Kösz a tanácsot.
- Ugyan - vigyorgott, aztán valaki ordította a nevét, úgyhogy elsietett.
Mikor beléptem az osztályba, csodálkozva néztem körül. Mindenki megtalálta a helyét, levágták magukat egy szimpi padra, és berendezkedtek. Üvöltött a tévéből valami metál cucc (Metallica, azt hiszem), üvöltöttek a telefonok (Peter-ék valami sorozatot néztek), és üvöltöttek az osztálytársaim is. Azt hiszem mi egy ilyen üvöltős osztály leszünk... Levágtam magam egy üres - majdnem üres, tele volt papírgalacsinnal... Dave-nek köszönhetően - padra. Elővettem a telefonomat, és bekapcsoltam a Bluetooth-t, mert Lola mindenképpen át akart küldeni egy Family Guy részt.
- Átjött - kiáltottam, de a nagy ricsajban még a saját hangomat is alig hallottam. - Kösziiiiiii!!!!
- Nincsmit! - ordította. A következő pillanatban Alice és a két Rosalie jött be a terembe. Mindhármukat megdobták valamivel - szendviccsel, flakonnal, alufólia labdával, tolltartóval(?) meg Charlie táskájával (!!!). Sértődötten levágták magukat az első padokba, és szinte mindenen vihogtak. Ráadásul Alice feltűnően gaykran pislogott Ricsi felé. de nem úgy tűnt, mintha észrevette volna. Mármint Ricsi, és nem Alice.
- Valaki nagyon fel akarja kelteni a barátod figyelmét - huppant le mellém Kiki.
- Ááá, nem is figyelem - mondtam vigyorogva, és lepacsiztunk. Hátramentünk a fiúkhoz az utolsó padokhoz, és mi is néztük a legújabb CSI: Maimi részt. Egyik kedvenc sorozatom. Észre se vettük, hogy bejött az ofő, csak annyira figyeltünk fel, hogy lekapcsolták a tévét. Nagy nehezen mindenki a helyére vánszorgott, és figyeltük az ofőt, aki kiosztotta az ellenőrzőket, meg az órarendeket. A szerda nagyon húzós. Duplanémet (ja, igen, az a kötelező nyelv), duplamatek, kémia és fizika. Megrökönyödve bámultam a kis fecnit a kezem között.
- Na, de tanár úúúúr - hőbörgött Mark. - A szerdai nem túlzás egy kicsit??
- Igen, tudom, hogy nehéz lesz hiszen egyiksem túl könnyű tantárgy... - bólogatott megértően az ofő. Igaz a némettel les egy kis gonduk atöbbieknek. Igen, nekik. Nekem felső fokúm van belőle. Félreértés ne essék, ez nem hencegés, hanem szimpla tény.
A nap további részében szinte mindent megtudtunk az Eiffel suliról. Jövő héten kezdődik a "Szakkörhét", az ofő a tanárok neveit is felírta a táblára... Valamint kiosztott mindenkinek egy borítékot. Érdeklődve nyitottam fel. Volt egy A/4-es lap benne, egy lány fényképével, az e-mail címével, és mindenféle elérhetőségével. Elég szimpinek tűnik a csaj, hosszú szőke haja van, és elég csinos.
- Szeretném, ha tartanátok a lapon látható diákokkal a kapcsolatot - magyarázta az ofő. - Mivel nem én osztottam be hozzátok, szeretném, ha lediktálnátok nekem a neveket. Tehát sorban.
És mindenki lediktálta. Németeknek tűnnek. Na, igen ez volt aztán a felfedezés. Miután Bill beordította, hogy "Háááánsz Mérkrácc (??)", mindenki dőlt a röhögéstől. Egyébként Hans Mehrkratz. De mindegy.
- Rebeka?
- Heidi Kiss.
- Rendben - motyogta, és lefirkantotta a nevet. Miután ezzel végzett, valahogy úgy döntöttünk, vége az órának, ezért mindenki (hangosan, ternészetesen) elfoglalta magát. Az ofő döbbenten nézett körbe, de aztán legyintve leült a tanári asztalhoz és Mark-ékkal röhögött valamin. Suli után mekizni mentünk. Iszonyat sokat nevettünk, de már ott tartottunk, hogy semmi nem volt vicces, de nekünk folyt a könnyünk. Este nyolc körül elköszöntem a többiektől és Ricsi hazakísért. Miután elbúcsúztunk (hosszú "holnapig nem is látlak" csók a kapunál), mosolyogva mentem be. Anyu már otthon volt. Miután elmeséltem neki a káoszt (komolyan, nem bírtunk magunkkal) felmentem a szobámba. És aludtam. Naná. Azt kell.
Ja, és nem ígérjük, hogy a következő rész holnap felkerül. :((
2011. szeptember 1.
A tegnapi megegyezés miatt (Ricsi idejön értem, és együtt megyünk suliba) és persze az izgalom miatt korán keltem. Sikerült egy óra (!!) alatt elkészülnöm, ami nem kis teljesítmény, így fél hétre már készen is voltam. Anyu már nem volt otthon, de a hűtőre rakott egy kis fecnit, és sok szerencsét kívánt az első naphoz. De jó.
Kiléptem az ajtón, bezártam és mikor megpördültem, elállt a lélegzetem. Ott állt, lazán a kapu melletti fának dőlve, iszonyúan édes mosollyal az arcán.
- Szia - köszöntem léptem Ricsihez.
- Szia - mondta, magához húzott és megcsókolt. Hm. Lássuk csak. A pillangók a gyomromban őrült módon csapkodtak, a vigyor az arcomra fagyott és a szokásos Imádlak-Ricsi érzés terjedt szét bennem. Mikor elengedtük egymást ujjait az enyémekre kulcsolta és mosolyogva a szemembe nézett. - Mehetünk?
- Persze - biccentettem szórakozottan és elindultunk a suli felé. Mikor kábé félúton jártunk elővette a telefonját és pötyögött rajta egy kicsit, aztán felnézett a szemembe.
- Nem fogsz örülni - kezdte komoran. - Én is kiborultam. Ne gőzölj be...
- Mutasd - böktem a telefonja felé. Szó nélkül odaadta. Én meg kiborultam a figyelmeztetése ellenére is. Be volt jelentkezve a Facebookra és Bill profilja volt megnyitva. A legutolsó bejegyzése egy kép. Meaux-ban. Ricsiről és rólam. Az első randinkon, a téren, ahogy csókolózunk!!!! - Hol van?????? - sziszegtem a dühtől remegő kézzel. Ricsi visszavette a telefonját, mielőtt ledobom, vagy kiesik a kezemből.
- Nyugi. Elkapjuk - bólogatott folyamatosan, és igyekezett visszatartani a röhögését.
- Hogy meri?! - kérdeztem fogcsikorgatva, aztán megragadtam Ricsi karját és sebesebben kezdtem lépkedni. A srácokat már messziről láttam, vagyis inkább hallottam, ugyanis iszonyatosan hangosan röhögtek. A dühtől izzó szemmel siettem feléjük. A lépcső előtt voltak.
- Sziasztoook - köszöntött minket Lulu.
- Fuss amíg lehet - léptem fogcsikorgatva Bill elé. - Hogy képzeled, hogy kémkedsz utánunk?! - kiáltottam rá. Bill látszólag megijedt, úgyhogy hátrálni kezdett, aztán megfordult és elfutott. Döbbenten néztem utána, aztán hitetlenül felvihogtam és visszamentem a többiekhez, akik röhögve figyeltek minket.
- Ezt elintézted - öklözött bele a vállamba Peter.
- Kössz - dörzsöltem meg a karom. - Mennyi az idő?
- Negyven - felelte Charlie. - Menjünk be. Bill majd csak visszajön.
Mikor beléptünk az ajtón döbbenten néztem körül. A büfé előtt kígyózott a sor, az aulában mindenfelé a nyárról sztorizgató, ünneplőbe ötözött, lebarnult diákok nevettek és beszélgettek, vagy a sulibox-ukból pakoltak ki/be. A sulirádióból üvöltött a Wake Me Up When September Ends (a szám ) és tök hangulatos volt az egész.
- Hű - nyögte Kiki döbbenten, mi pedig csak bólogattunk. Hát köbö. Mikor felocsúdtam az egyik döbbenetből jött a másik. Hirtelen egy fiú jött nekem (hátra fele ment, mert közben röhögött valakivel), de akkora erővel, hogy hátraestem. Volna, ha nem jók a reflexei és nem kap el. És amikor a szemébe néztem...
- Úristen - nyögtem.
- Becca? - kérdezte döbbenten.
- Basszus, Krissz!!! Ezer éve nem láttalak! - ugrottam a nyakába, ő meg röhögve átölelt.
- Jesszus - mért végig, mikor elengedtük egymást. - Sokat változtál.
- Hát még te - ráztam a fejem hitetlenkedve, aztán valaki köhintett mögöttem, mire kapcsoltam. - Ja, Krissz, ő itt Lola, Lulu, Kiki, Vika, Ricsi, Dave, Peter, Tim, Eddy, Mark és Charlie. Bill valahol bújkál - ikertesók Charlie-val - , Flóra pedig elvileg Gabe-el andalog valahol.
- Sziasztok - köszönt Krissz.
- Hello - köszöntek a többiek. Ricsi megfogta a karom, és maga mellé húzott. A vigyort csak alig tudtam lemosni az arcomról.
- Te hallod Bec. Hozok valakit, de ne sikítsatok - ment el a folyosón jobbra.
- Honnan ismered? - suttogta a fülembe Ricsi, és nyomott egy puszit az arcomra. Megbabonázva feleltem:
- Általánosból. Két évvel idősebb nálunk. Az egyik barátnőm, az egyik legjobb, bátyja - és amint kimondtam leesett, hogy Krissz kit fog magával hozni. - Úristen... Lili itt van?!?! - Szinte visítottam örömömben. És akkor megláttam őket.
- Áááááááá - sikítottuk Lilivel amint megpillantottuk egymást. Odarohantam Lilihez, ő meg hozzám, és visítva megöleltük egymást. Folyamatosan ugráltunk, mindenfélét magyaráztunk, közben pedig az egész aula röhögve, füttyögve és tapsolva figyelt minket. Mikor befejeztük elröhögtük magunkat és újra egymás nyakába borultunk. Visszasétáltunk a többiekhez, akik egymásnak dőltek annyira röhögtek. Ha-ha.
- Na, srácok - kezdtem. - Ő itt Lili. Lili, ők itt Lola, Lulu, Vika, Charlie, Bill ott jön - mutattam az ajtónál bújkáló fiúra - Tim, Eddy, Mark, Ricsi, Peter, Dave, Kiki és Flóra valahol Gabe-bel van. Ott! - mutattam az egyik padra.
- Sziasztok - köszönt mosolyogva. A többiek is mondtak egy "szia"-t, és még mindig röhögtek. Lilivel egymásra vigyorogtunk. Egy évvel idősebb nálam, ami azt jelenti, hogy ő most tizedikes. - Na. Remélem tetszik a suli... - mosolygott mindekire. - Egy fontos dolog. Ott a portás néni - nyújtotta ki a karját az ajtó melletti kis bódé felé. - Ha jót akartok magatoknak kerüljétek. Kicsit zizi... na mindegy. Kártyát, amivel be tudtok jönni a suliba, az ofőtök fog adni az osztályfőnöki órán. Ami később lesz, most át kell menni a tornaterembe... - húzta elő a telefonját és megnézte az időt. Na, erre a portás néni felkapta a fejét.
- Lili kisasszony! Azonnal rakja el a telefonját, vagy én rakom el, de az nem lesz jó magának!!! - ordította vörös fejjel.
- Ahhha - biccentett Lulu. - Szóval erre gondoltál.
- Hát ja. Na, most futás a sporiba... - indult meg az ajtó felé, de aztán hirtelen megtorpant és visszanézett ránk. - Van zenelejátszótok?
- Aha. Miért? - emeltük fel a lejátszóinkat.
- Akkor jó - könnyebbült meg. - Majd meglátjátok miért - vigyrogott ravaszul, és újra elindult. Ricsi megfogta a kezem (hűűű), és vállvonogatva követtük. Amikor Lili és Krissz betessékeltek minket a tornaterembe, tényleg elállt a lélegzetünk. Mindenfelé lufik voltak amire ezt írták: 2011/2012. Wow. Gondolom a tanév éveit nyomtatták rá. A terem közepén egy ideiglenesen felállított színpad állt (mint általánosban egy Király Viktor koncerten... Bah. Nekem nem jött be.). A lelátó két oldalon állt. Mint egy téglalap (csak lekerekítettek a szélei), és a hosszabb oldalán volt a szintes lelátó.
- A kilencedikesek döbbent tekintete - jegyezte meg bólogatva Krissz.
- Hülye - böktem oldalba, felocsúdva a megdermedésből. Mindenki felröhögött, de Lili megjegyezte, hogy ideje leülni. Felültünk az osztálytársaink mellé, a lelátó tetejére. Én Ricsi mellé ültem természetesen. Mellettünk az újdonsül pár (Vika és Peter), Lili és Krissz a saját osztályukhoz vonultak, és az igazgató (tippem sincs mi a neve, Krissz azt mondta, a háta mögött mindenki Sas-nak hívja. Elvileg azért, mert sasszeme van. Hű. Ez cinikus volt, de mindegy, majd még gyakorolnom kell.) elkezdte a beszédét. Ami öt perc helyett háromnegyed órára sikeredett. Körülbelül a 10. percnél fájdalmasan pillantottam a velem szembe ülő Lili-re, aki vigyorogva nézett rám, és egy aprót emelt az iPodján. Ahhaaa! Erre gondolt. Óvatosan előhalásztam a válltáskámból az enyémet, és megböktem Ricsit - hogy ő is tegyen ugyanígy -, aki egyből kapcsolt és továbbadta a hírt. Maximum egy perc múlva, már mindannyian zenét hallgattunk. Vigyorogva néztem Lilire, aki csak kacsintott egyet. A beszéd végén (halleluja, már untam, és merül le a zenelejátszóm...) felhangzott egy gyér taps, és az igazgató lement a színpadról. Két srác ment fel az emelvényre (gondolom a stúdiósok), akik közül az egyik Krissz volt, és közölték, hogy mindenki menjen az osztályába. Összeszedelőcködtünk, és mint egy csorda, mindenki kivonult a tornateremből. Én kicsit lemaradtam, mert Lilivel jöttem.
- Te hallod - löktem meg. - Kösz a tanácsot.
- Ugyan - vigyorgott, aztán valaki ordította a nevét, úgyhogy elsietett.
Mikor beléptem az osztályba, csodálkozva néztem körül. Mindenki megtalálta a helyét, levágták magukat egy szimpi padra, és berendezkedtek. Üvöltött a tévéből valami metál cucc (Metallica, azt hiszem), üvöltöttek a telefonok (Peter-ék valami sorozatot néztek), és üvöltöttek az osztálytársaim is. Azt hiszem mi egy ilyen üvöltős osztály leszünk... Levágtam magam egy üres - majdnem üres, tele volt papírgalacsinnal... Dave-nek köszönhetően - padra. Elővettem a telefonomat, és bekapcsoltam a Bluetooth-t, mert Lola mindenképpen át akart küldeni egy Family Guy részt.
- Átjött - kiáltottam, de a nagy ricsajban még a saját hangomat is alig hallottam. - Kösziiiiiii!!!!
- Nincsmit! - ordította. A következő pillanatban Alice és a két Rosalie jött be a terembe. Mindhármukat megdobták valamivel - szendviccsel, flakonnal, alufólia labdával, tolltartóval(?) meg Charlie táskájával (!!!). Sértődötten levágták magukat az első padokba, és szinte mindenen vihogtak. Ráadásul Alice feltűnően gaykran pislogott Ricsi felé. de nem úgy tűnt, mintha észrevette volna. Mármint Ricsi, és nem Alice.
- Valaki nagyon fel akarja kelteni a barátod figyelmét - huppant le mellém Kiki.
- Ááá, nem is figyelem - mondtam vigyorogva, és lepacsiztunk. Hátramentünk a fiúkhoz az utolsó padokhoz, és mi is néztük a legújabb CSI: Maimi részt. Egyik kedvenc sorozatom. Észre se vettük, hogy bejött az ofő, csak annyira figyeltünk fel, hogy lekapcsolták a tévét. Nagy nehezen mindenki a helyére vánszorgott, és figyeltük az ofőt, aki kiosztotta az ellenőrzőket, meg az órarendeket. A szerda nagyon húzós. Duplanémet (ja, igen, az a kötelező nyelv), duplamatek, kémia és fizika. Megrökönyödve bámultam a kis fecnit a kezem között.
- Na, de tanár úúúúr - hőbörgött Mark. - A szerdai nem túlzás egy kicsit??
- Igen, tudom, hogy nehéz lesz hiszen egyiksem túl könnyű tantárgy... - bólogatott megértően az ofő. Igaz a némettel les egy kis gonduk atöbbieknek. Igen, nekik. Nekem felső fokúm van belőle. Félreértés ne essék, ez nem hencegés, hanem szimpla tény.
A nap további részében szinte mindent megtudtunk az Eiffel suliról. Jövő héten kezdődik a "Szakkörhét", az ofő a tanárok neveit is felírta a táblára... Valamint kiosztott mindenkinek egy borítékot. Érdeklődve nyitottam fel. Volt egy A/4-es lap benne, egy lány fényképével, az e-mail címével, és mindenféle elérhetőségével. Elég szimpinek tűnik a csaj, hosszú szőke haja van, és elég csinos.
- Szeretném, ha tartanátok a lapon látható diákokkal a kapcsolatot - magyarázta az ofő. - Mivel nem én osztottam be hozzátok, szeretném, ha lediktálnátok nekem a neveket. Tehát sorban.
És mindenki lediktálta. Németeknek tűnnek. Na, igen ez volt aztán a felfedezés. Miután Bill beordította, hogy "Háááánsz Mérkrácc (??)", mindenki dőlt a röhögéstől. Egyébként Hans Mehrkratz. De mindegy.
- Rebeka?
- Heidi Kiss.
- Rendben - motyogta, és lefirkantotta a nevet. Miután ezzel végzett, valahogy úgy döntöttünk, vége az órának, ezért mindenki (hangosan, ternészetesen) elfoglalta magát. Az ofő döbbenten nézett körbe, de aztán legyintve leült a tanári asztalhoz és Mark-ékkal röhögött valamin. Suli után mekizni mentünk. Iszonyat sokat nevettünk, de már ott tartottunk, hogy semmi nem volt vicces, de nekünk folyt a könnyünk. Este nyolc körül elköszöntem a többiektől és Ricsi hazakísért. Miután elbúcsúztunk (hosszú "holnapig nem is látlak" csók a kapunál), mosolyogva mentem be. Anyu már otthon volt. Miután elmeséltem neki a káoszt (komolyan, nem bírtunk magunkkal) felmentem a szobámba. És aludtam. Naná. Azt kell.
2012. március 23., péntek
Díjunk! (: Köszönjük! (:
Meg szeretnénk köszönni Reby - nek a díjat :))
6 dolog rólunk:
- imádunk zenét hallgatni
- szeretjük a Szent Johanna Gimi-t :))))
- szeretünk blogolni
- szeretjük az állatokat
- utáljuk a kis zsiráf gyűlölőket
- szeretjük még az Alkonyatot is (:
Küldjük:
Kicsi Peace
~CsakÉn
Orsi
Annus
Csilla
Szabályok:
1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak akitől kaptad!
3. Írj le 6 dolgot magadról!
4. Küldd tovább
5 blogírónak, linkkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!
2012. március 11., vasárnap
13. rész
2011. augusztus 31.
Izgatottan ébredtem és ezúttal sikerült nem beleesni egy tűbe. Na mindegy. Miután felültem az ágyamban és kapcsoltam, hogy holnap suli, és találkozok a többiekkel egyből éberebb lettem. Feltápászkodtam az ágyamról és benyomtam egy FOB CD-t a rádiómba és dudorászva felöltöztem. Egyáltalán nem voltam éhes úgyhogy leültem a notebook-om elé és felmentem msn-re. Vagy 10 felkérésem érkezett. Miután az összeset elfogadtam felmentem Facebookra. Lájkoltam a gólyatáboros képeket, elfogadtam az ismerősöket stb. Aztán Skype-ra is felmentem, és magamhoz adtam a srácokat. Végül meguntam és kikapcsoltam a gépet. A Thanks For The Memories-t (a szám: http://www.youtube.com/watch?v=eK8Ri0COF1w) dúdolva lementem a lépcsőn.
- De vidám itt ma valaki - jegyezte meg anyu mosolyogva. Vigyorogva biccentettem, és levágtam magam a kanapéra. Aztán felkeltem, elmentem az asztalig, megfogtam a távirányítót és újból levágtam magam a kanapéra.
- Becky... - kezdte anyu, miközben leült a fotelre. Jajj ne! Mi van már megint?! - Beszélnünk kell.
- Igen? - kérdeztem félve.
- Mostanában kapok furcsa üzeneteket a telefonomra, és azt szeretném tudni, neked nem jönnek-e ilyen SMS-ek - mondta gondterhelten. Egy pillanatig nem tudtam miről beszél, de aztán beugrott. Oké, nemcsak egyszer kaptam olyan üzenetet, de igyekeztem nem tudomást venni róla. Például tegnap este és ma hajnalban is jött egy.
- Nem - mondtam némi töprengés után. Oké, tudom, hogy őszintén kellett volna válaszolnom, de nem akartam őt ezzel terhelni. Most kapott munkát, emiatt be van sokallva, holnap kezdődik a suli, ő egész nap a munkahelyén lesz... Nem, ezzel nem akartam neki még plusz bajt szerezni. - Nem kaptam ilyen SMS-eket.
- Rendben - sóhajtott megkönnyebbülten. Bekapcsoltam a TV-t és a Vivánál állapodtam meg. Anyu pislogás nélkül meredt a tévére.
- Oké, tessék - nyomtam a kezébe a távirányítót. Indultam fel a lépcsőn, amikor eszembe jutott valami. - Anyu, a könyvek...
- A gardróbodban van egy szatyorban, egy másikban meg az ünneplőd. Ne gyűrd össze, holnap abban kell menni - mondta, felém sem nézve. Mosolyogva bólintottam, és felmentem a szobámba. Bemásztam a gardróbomba és megkerestem a zacsikat. Leültem az ágyamra és kipakoltam a könyveket. Megrökönyödve néztem rájuk. Gyorsan vissza is pakoltam őket a zacsiba. Majd anyu beköti. Megnéztem az ünneplőt. Piros-fekete kockás szoknya, fehér ing, a bal felső zsebére a suli logója van felhímezve, és egy selyemkendő a nyakra. Felpróbáltam a ruhákat és beálltam a tükröm elé. Nem is volt olyan rossz. Még mindig ment a CD, úgyhogy dudorászva átöltöztem. Éppen a tükrömben méregettem magam, amikor kopogtak és Vika libbent be az ajtón kezében egy zacsival, amit le is dobott a földre.
- Sziaa - ugrottam a nyakába. - Hát te? - kérdeztem, és csípőre tett kézzel megálltam előtte, amikor megláttam a kivirult fejét.
- Kééépzeeeld!!! Járok Peterreeel!! - mondta, én meg a nyakába borultam. Sikongatva ugráltunk egy keveset aztán röhögve kidőltünk a földön. Minden egyes részletet kicsikartam belőle. Egyébként semmi extra, Peter felhívta, hogy lenne-e kedve járni vele. Aztán mindenféléről dumáltunk, konkrétan dőlt belőlünk a sok baromság.
- Felpróbáltad már az ünneplőd? - kérdezte Vika.
- Aha - húztam el a számat.
- Na miaz?? - kérdezte vigyorogva.
- Úgy nézek ki mint egy stewardess!! - panaszoltam, ő meg felröhögött.
- Ja, nálam se sokkal jobb a helyzet - közölte. - Nem lehet...
- ... valahogyan változtatni rajta? - fejeztem be a mondatot. - Nézzük meg - tanácsoltam, és előkotortam a zacskó mélyéről a házirend kötetet. Egy darabig keresgéltünk de aztán megtaláltuk az alcímet. - Itt van! Ünneplő ruha lányoknak... - kezdtem olvasni.
- Minden ruhadarabot kötelező felvenni. A selyemkendőt a nyakon kell hordani, a csomója vagy elöl vagy kissé oldalra csúsztatva. A felső részt nem lehet has fölé kötni/csomózni stb. A szoknyából nem lehet levágni, sem átfeste(t)ni. - fejezte be Vika, és összenéztünk.
- Na jó - pattantam fel, és benyomtam a notebook-omat. - Szólunk a többieknek is - mondtam, és behoztam a Skype-ot. Ahogy sejtettem. Mindenki fent volt. Kezdeményeztem egy konferencia hívást a lányokkal. - Sziasztok!
- Helllóó - köszöntek sorban.
- Baj van? - kérdezte Lulu.
- Láttátok az ünneplőt? - kérdezte fájdalmas fintorral Kiki, mire mindenki biccentett.
- Aha erről lenne szó. Fél óra múlva nálunk ünneplőruhával a kézben oks? - kérdeztem.
- Átalakítjuk kicsi - vigyorgott Vika, és kacsintott egyet. Loláék beleegyezően bólogattak.
- Oké. Nekem most rohannom kell. Akkor fél óra múlva - intett Flóra és kilépett.
- Szia - mondtuk neki, egy kis fáziskésésel. - Nem tudjátok mi van vele meg Gabe-bel?
- Elvileg járnak - mosolygott Kiki.
- Elvileg? - nézett fel a telójából (Facebook) Vika. - Biztos.
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy Gabe utolsó közzétett bejegyzése most volt kábé két perce és azt írta...khm...idézem "Fló, gyere a parkba! Ott találkozunk" - mosolygott Vika, mi meg döbbenten néztünk rá. - Ja és szivecske is van ott.
- Jesszus, ez tök jó!! - vigyorgott Kiki. - Flóra és Gabe, Becky meg Ricsi, te meg Peter...
- Aha - mosolyogtam. Beszéltünk még egy csomó mindenről aztán rátévedt a tekintetem az órára. - Induljatok. Kábé 3 percetek van összeszedni a cuccotokat és ideérni.
- Elrepült az idő - motyogta Lulu elképedve. - Nálatok találkozunk - intett és lelépett. A többiek is hasonlóképpen cselekedtek, úgyhogy én is lehajtottam a laptop fedelét. Kopogtak az ajtón, és anyu dugta be a fejét.
- Hoztam egy kis nasit - rakott le egy tálcát amin poharak voltak.
- Honnan tudtad, hogy jönnek a többiek? - ráncoltam a szemöldököm.
- Onnan, hogy titeket amióta megismertétek egymást nem lehet szétválasztani. Viki, az ott a ruhád? - bökött a sarokba, ahol egy zacsi hevert, amit Vika ledobott még az érkezésekor.
- Aha - mondta zavartan. Anyu felnevetett és intett, hogy már megy is.
- Anyu - szóltam utána. - Segítenél nekünk átalakítani ezeket? - böktem a ruhámra. Anya sóhajtva bólintott. - Hozzák a lányok is.
- Oké. Egy pillanat, úgy hallom megjöttek a lányok... - ment ki az ajtón. Pár pillanat múlva őrült nagy röhögés kíséretében jöttek be.
- Na. Ruhák? - kérdeztem.
- Ijjjj - húzta el a száját Flóra. - Otthon maradt.
- Hát mindegy - vontam meg a vállam, miután lábé egy percig pisogás nélkül meredtünk rá. - Akkor. A szoknyák aljára fekete csipke...
- Lánc is kell - kotyogott közbe Lulu, mire bólintottam.
- Egyéb óhaj-sóhaj? - kérdezte anyu. Összenéztünk és megráztuk a fejünket. - Rendben. Szoknyákat ide! - tapsolt kettőt és mindenki a kezébe nyomta a ruhadarabokat. Kiment az ajtón és mi mind Flóhoz fordultunk.
- Az előbb mondtunk Skype-on, hogy hozd a ruhádat - csóválta a fejét szomorúan Vika. Láttam Flón, hogy ideges, úgyhogy szólni akartam, mielőtt még kirobban a vita. Aha. Csak akartam, már késő volt. Ugyanis Lulu így szólt:
- Kivel voltál Gabe-el? - kérdezte olyan gúnyosan, hogy majdnem elsüllyedtem. Flóra, már teljesen kész volt, úgyhogy robbant.
- Rád tartozik, hogy kivel voltam?!?! - ordította vörös fejjel, mi meg lapítottunk. Illetve én is Vika. Lola, Lulu és Kiki azonnal heves vitába szállt vele. Mi Vikával egymásra néztünk és némán beszéltük meg, hogy ez már rég kitörni készült Flórából. - Otthon felejtettem a ruhámat, és?! Most mi lesz?! Már bocs, de nem érdekeltek!!!! - rángatta magára a pulcsiját és kiviharzott a szobámból. Szomorúan néztünk egymásra. Elvesztettük Flót. Ez meg is pecsételte a hangulatunkat, egész nap robbanékonyak voltunk, így inkább csendben gondolkoztunk. Mikor anya végzett a ruhákkal mindenki csendben hazament. Estig ültem a fehér kanapénkon és olvastam. Mármint nem könyvet, hanem blogokat és fórumokat. Na, nem mintha könyvellenes lennék vagy ilyesmi, de jókönyv-hiányban szenvedek, úgyhogy az egy amit tudtam volna olvasni az anyu egyik kamaszkezelő könyve. Bár, ha meglátta volna, hogy egy olyat olvasok olyasmiket talált volna ki, hogy terhes vagyok (?), vagy hogy problémáim vannak magammal. Aztán kilenc óra körül hagytam az egészet, elköszöntem anyutól és felmentem aludni. Vacsi nélkül. Na, mindegy, már nem megyek le.
Izgatottan ébredtem és ezúttal sikerült nem beleesni egy tűbe. Na mindegy. Miután felültem az ágyamban és kapcsoltam, hogy holnap suli, és találkozok a többiekkel egyből éberebb lettem. Feltápászkodtam az ágyamról és benyomtam egy FOB CD-t a rádiómba és dudorászva felöltöztem. Egyáltalán nem voltam éhes úgyhogy leültem a notebook-om elé és felmentem msn-re. Vagy 10 felkérésem érkezett. Miután az összeset elfogadtam felmentem Facebookra. Lájkoltam a gólyatáboros képeket, elfogadtam az ismerősöket stb. Aztán Skype-ra is felmentem, és magamhoz adtam a srácokat. Végül meguntam és kikapcsoltam a gépet. A Thanks For The Memories-t (a szám: http://www.youtube.com/watch?v=eK8Ri0COF1w) dúdolva lementem a lépcsőn.
- De vidám itt ma valaki - jegyezte meg anyu mosolyogva. Vigyorogva biccentettem, és levágtam magam a kanapéra. Aztán felkeltem, elmentem az asztalig, megfogtam a távirányítót és újból levágtam magam a kanapéra.
- Becky... - kezdte anyu, miközben leült a fotelre. Jajj ne! Mi van már megint?! - Beszélnünk kell.
- Igen? - kérdeztem félve.
- Mostanában kapok furcsa üzeneteket a telefonomra, és azt szeretném tudni, neked nem jönnek-e ilyen SMS-ek - mondta gondterhelten. Egy pillanatig nem tudtam miről beszél, de aztán beugrott. Oké, nemcsak egyszer kaptam olyan üzenetet, de igyekeztem nem tudomást venni róla. Például tegnap este és ma hajnalban is jött egy.
- Nem - mondtam némi töprengés után. Oké, tudom, hogy őszintén kellett volna válaszolnom, de nem akartam őt ezzel terhelni. Most kapott munkát, emiatt be van sokallva, holnap kezdődik a suli, ő egész nap a munkahelyén lesz... Nem, ezzel nem akartam neki még plusz bajt szerezni. - Nem kaptam ilyen SMS-eket.
- Rendben - sóhajtott megkönnyebbülten. Bekapcsoltam a TV-t és a Vivánál állapodtam meg. Anyu pislogás nélkül meredt a tévére.
- Oké, tessék - nyomtam a kezébe a távirányítót. Indultam fel a lépcsőn, amikor eszembe jutott valami. - Anyu, a könyvek...
- A gardróbodban van egy szatyorban, egy másikban meg az ünneplőd. Ne gyűrd össze, holnap abban kell menni - mondta, felém sem nézve. Mosolyogva bólintottam, és felmentem a szobámba. Bemásztam a gardróbomba és megkerestem a zacsikat. Leültem az ágyamra és kipakoltam a könyveket. Megrökönyödve néztem rájuk. Gyorsan vissza is pakoltam őket a zacsiba. Majd anyu beköti. Megnéztem az ünneplőt. Piros-fekete kockás szoknya, fehér ing, a bal felső zsebére a suli logója van felhímezve, és egy selyemkendő a nyakra. Felpróbáltam a ruhákat és beálltam a tükröm elé. Nem is volt olyan rossz. Még mindig ment a CD, úgyhogy dudorászva átöltöztem. Éppen a tükrömben méregettem magam, amikor kopogtak és Vika libbent be az ajtón kezében egy zacsival, amit le is dobott a földre.
- Sziaa - ugrottam a nyakába. - Hát te? - kérdeztem, és csípőre tett kézzel megálltam előtte, amikor megláttam a kivirult fejét.
- Kééépzeeeld!!! Járok Peterreeel!! - mondta, én meg a nyakába borultam. Sikongatva ugráltunk egy keveset aztán röhögve kidőltünk a földön. Minden egyes részletet kicsikartam belőle. Egyébként semmi extra, Peter felhívta, hogy lenne-e kedve járni vele. Aztán mindenféléről dumáltunk, konkrétan dőlt belőlünk a sok baromság.
- Felpróbáltad már az ünneplőd? - kérdezte Vika.
- Aha - húztam el a számat.
- Na miaz?? - kérdezte vigyorogva.
- Úgy nézek ki mint egy stewardess!! - panaszoltam, ő meg felröhögött.
- Ja, nálam se sokkal jobb a helyzet - közölte. - Nem lehet...
- ... valahogyan változtatni rajta? - fejeztem be a mondatot. - Nézzük meg - tanácsoltam, és előkotortam a zacskó mélyéről a házirend kötetet. Egy darabig keresgéltünk de aztán megtaláltuk az alcímet. - Itt van! Ünneplő ruha lányoknak... - kezdtem olvasni.
- Minden ruhadarabot kötelező felvenni. A selyemkendőt a nyakon kell hordani, a csomója vagy elöl vagy kissé oldalra csúsztatva. A felső részt nem lehet has fölé kötni/csomózni stb. A szoknyából nem lehet levágni, sem átfeste(t)ni. - fejezte be Vika, és összenéztünk.
- Na jó - pattantam fel, és benyomtam a notebook-omat. - Szólunk a többieknek is - mondtam, és behoztam a Skype-ot. Ahogy sejtettem. Mindenki fent volt. Kezdeményeztem egy konferencia hívást a lányokkal. - Sziasztok!
- Helllóó - köszöntek sorban.
- Baj van? - kérdezte Lulu.
- Láttátok az ünneplőt? - kérdezte fájdalmas fintorral Kiki, mire mindenki biccentett.
- Aha erről lenne szó. Fél óra múlva nálunk ünneplőruhával a kézben oks? - kérdeztem.
- Átalakítjuk kicsi - vigyorgott Vika, és kacsintott egyet. Loláék beleegyezően bólogattak.
- Oké. Nekem most rohannom kell. Akkor fél óra múlva - intett Flóra és kilépett.
- Szia - mondtuk neki, egy kis fáziskésésel. - Nem tudjátok mi van vele meg Gabe-bel?
- Elvileg járnak - mosolygott Kiki.
- Elvileg? - nézett fel a telójából (Facebook) Vika. - Biztos.
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy Gabe utolsó közzétett bejegyzése most volt kábé két perce és azt írta...khm...idézem "Fló, gyere a parkba! Ott találkozunk" - mosolygott Vika, mi meg döbbenten néztünk rá. - Ja és szivecske is van ott.
- Jesszus, ez tök jó!! - vigyorgott Kiki. - Flóra és Gabe, Becky meg Ricsi, te meg Peter...
- Aha - mosolyogtam. Beszéltünk még egy csomó mindenről aztán rátévedt a tekintetem az órára. - Induljatok. Kábé 3 percetek van összeszedni a cuccotokat és ideérni.
- Elrepült az idő - motyogta Lulu elképedve. - Nálatok találkozunk - intett és lelépett. A többiek is hasonlóképpen cselekedtek, úgyhogy én is lehajtottam a laptop fedelét. Kopogtak az ajtón, és anyu dugta be a fejét.
- Hoztam egy kis nasit - rakott le egy tálcát amin poharak voltak.
- Honnan tudtad, hogy jönnek a többiek? - ráncoltam a szemöldököm.
- Onnan, hogy titeket amióta megismertétek egymást nem lehet szétválasztani. Viki, az ott a ruhád? - bökött a sarokba, ahol egy zacsi hevert, amit Vika ledobott még az érkezésekor.
- Aha - mondta zavartan. Anyu felnevetett és intett, hogy már megy is.
- Anyu - szóltam utána. - Segítenél nekünk átalakítani ezeket? - böktem a ruhámra. Anya sóhajtva bólintott. - Hozzák a lányok is.
- Oké. Egy pillanat, úgy hallom megjöttek a lányok... - ment ki az ajtón. Pár pillanat múlva őrült nagy röhögés kíséretében jöttek be.
- Na. Ruhák? - kérdeztem.
- Ijjjj - húzta el a száját Flóra. - Otthon maradt.
- Hát mindegy - vontam meg a vállam, miután lábé egy percig pisogás nélkül meredtünk rá. - Akkor. A szoknyák aljára fekete csipke...
- Lánc is kell - kotyogott közbe Lulu, mire bólintottam.
- Egyéb óhaj-sóhaj? - kérdezte anyu. Összenéztünk és megráztuk a fejünket. - Rendben. Szoknyákat ide! - tapsolt kettőt és mindenki a kezébe nyomta a ruhadarabokat. Kiment az ajtón és mi mind Flóhoz fordultunk.
- Az előbb mondtunk Skype-on, hogy hozd a ruhádat - csóválta a fejét szomorúan Vika. Láttam Flón, hogy ideges, úgyhogy szólni akartam, mielőtt még kirobban a vita. Aha. Csak akartam, már késő volt. Ugyanis Lulu így szólt:
- Kivel voltál Gabe-el? - kérdezte olyan gúnyosan, hogy majdnem elsüllyedtem. Flóra, már teljesen kész volt, úgyhogy robbant.
- Rád tartozik, hogy kivel voltam?!?! - ordította vörös fejjel, mi meg lapítottunk. Illetve én is Vika. Lola, Lulu és Kiki azonnal heves vitába szállt vele. Mi Vikával egymásra néztünk és némán beszéltük meg, hogy ez már rég kitörni készült Flórából. - Otthon felejtettem a ruhámat, és?! Most mi lesz?! Már bocs, de nem érdekeltek!!!! - rángatta magára a pulcsiját és kiviharzott a szobámból. Szomorúan néztünk egymásra. Elvesztettük Flót. Ez meg is pecsételte a hangulatunkat, egész nap robbanékonyak voltunk, így inkább csendben gondolkoztunk. Mikor anya végzett a ruhákkal mindenki csendben hazament. Estig ültem a fehér kanapénkon és olvastam. Mármint nem könyvet, hanem blogokat és fórumokat. Na, nem mintha könyvellenes lennék vagy ilyesmi, de jókönyv-hiányban szenvedek, úgyhogy az egy amit tudtam volna olvasni az anyu egyik kamaszkezelő könyve. Bár, ha meglátta volna, hogy egy olyat olvasok olyasmiket talált volna ki, hogy terhes vagyok (?), vagy hogy problémáim vannak magammal. Aztán kilenc óra körül hagytam az egészet, elköszöntem anyutól és felmentem aludni. Vacsi nélkül. Na, mindegy, már nem megyek le.
2012. február 16., csütörtök
12. rész
Eljött a 12. fejezet ideje... xd Na jó, olvassatok csak, komizzatok, várjuk a véleményeket! :)) <3
Puszaa
2011. augusztus 30.
Dél körül csöngettek én meg leestem a kanapéról, bele egy tűbe (?) ijedtemben. Ilyen jól keltem. Sikítva felpattantam. Anyu meg egy nő (azt hiszem összebarátkoztak ameddig én nem voltam itthon) furán néztek be rám az előszobából. Zavartan mentegetőztem és inkább kihátráltam a konyhába, hogy egyek valamit. Kotorásztam egy darabig a szekrényekben, de csak Cini-Minis-t találtam, és nem, tippem sincs miért volt ilyen otthon. Egy műzlis tányérlnyit sikerült csak megennem, annyira tele voltam. Gondolom a tegnapi... azaz mai csipsz miatt. Gyorsan felszaladtam a szobámba és felöltöztem, meg fogatmostam, meg csak a szokásos reggeli készülődés. Mikor végeztem leslattyogtam a nappaliba anya már várt rám. Láthatólag nagyon boldog volt valami miatt.
- Igen? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Örülnél ha azt mondanám, hogy divattervező lettem? - kérdezte. Sikítva a nyakába borultam.
- Úúúristen, nem mondod komolyaan!! - ugráltam vele.
- De igen, és bocsi a tűért - mentegetőzött vigyorogva. Legyintettem és besétáltam a nappaliba. alaposabban körbe néztem a nappaliban. Mindenhol cérna, anyag, tű, vázlatok, ceruza és papír. Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Igen, erről is akartam veled beszélni - kezdett bele. Sóhajtva leültem de fel is pattantam, mert egy újjabb tű állt a lábamba. - Tudod, van a vendégszoba melletti kis szoba. Na, azt berendezem a dolgozómnak. Az úgy rendben?
- Mit értesz azon, hogy berendezeD? Majd MI rendezzük be - mosolyogtam, mire bólintott.
- És most mesélj, milyen volt a gólyatábor? - kérdezte. Hátranéztem a fotelre, hogy nincs-e ott tű. Hármat (!) szedtem ki az anyagból, és csak aztán ültem le.
- Káosz - mondtam, gondosan elkerülve a "semmi", "semmi különös" szavakat, ugyanis attól idegbajt kap.
- Remek - mosolygott. - De akkor most, minden fontos dolgot elmesélsz nekem, én ráérek.
- Rendben... Kezdjük az egyszerűbbel. Nem fogod kitalálni, kik járnak az osztályunkba! - vigyorogtam.
- Hmm... Tippem sincs.
- Bill és Charlie!! - mondtam, mire elgondolkozott. Aztán elkerekedett a szeme.
- A Thompson ikrek?? - kérdezte hitetlenül.
- Ja - röhögtem. Elnevette magát.
- Ez remek. És összebarátkoztál már az osztálytársaiddal?
- Ahaa... Tök jó fejek. És... - kezdtem.
- Igen? Mondd nyugodtan - felelte. Oké, hogy mondjam meg anyunak, hogy van egy barátom?? - Csak nem szerelmes lettél az egyik osztálytársadba? - mosolygott, afféle "de aranyosak a kamaszok, amikor szerelmesek" pillantással.
- Megkönnyíted a dolgom - mosolyogtam. - Igen... és... ő már a barátom. - nyögtem ki végül anya meg elvigyorodott.
- Na mesélj csak. Hogy hívják, hány éves, milyen zenéket kedvel...
- Oké-oké. Na. Ricsinek hívják, annyi mint én, nem tudom mikor van a szülinapja, és köbö olyan zenéket kedvel mint én, és nagyon helyes - vigyorogtam. - Most viszont, kezdjünk neki a pakolásnak - pattantam fel és odanyújtottam a kezem anyunak, hogy felhúzzam.
- Rendben. Először is. Ezt íz íróasztalt kéne felvinni - mutatott a sarokba. Körülbelül egy óra múlva fifulladva dőltünk le a mostmár tű mentes kanapéra.
- Anyu. Miből is áll a te munkád? - kérdeztem.
- Nos. Megtervezek egy ruhát, megmutatom a főnöknek, megmondom a hozzátartozó infókat, például, hogy milyen anyagból készül. Aztán az engedélyével meg is csinálom. Ezért van tele minden tűvel meg anyaggal - mondta.
- Pompás - bólintottam. - De van egy programunk délutánra.
- Mégpedig? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Sulis cuccok - feleltem. Bólintott és feltápászkodott mellőlem.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Persze - pattantam fel. Gyorsan belebújtam a bakancsomba és elindultunk. Nos, összefoglalva, a mai nap végeredménye: Korn-os tolltartó (mindenféle bandás ceruzákkal, tollakkal); Guns 'N Roses-os füzetek; Nirvana-s matrica (a füzetekre, könyvekre) és a legfontosabb... a Táska. Green Day-es. Igen, sikerült levadásznom egyet! Igaz, hogy ki kellett szedjem az egyik kislány kezéből... Na, az úgy volt, hogy már fél órája nézelődtünk az egyik boltban, éppen egy disney-s rózsaszín táskát nézegettem ( na jó, inkább röhögtem rajta, de mindegy) amikor az egyik lánynál megláttam A TÁSKÁT. Csupa nagybetűvel. Odamentem hozzá és kiszedtem a kezéből és odanyumtam neki a rózsaszín tasit, mielőtt még bömbölni kezdhetett volna, úgyhogy meg is voltunk. Tehát a mai nap végeredménye: Nirvana-s kitűzők, Korn-os tolltartó, Guns 'N Roses-os matricák (a füzetekre, könyvekre), FOB-s, Blink 182-ős ceruzák, tollak és a Green Day-es TÁSKA. Igen, a mai napot nyereményesnek tekintem. De ez még semmi.
Későb felvettem egy fürdőruhát és kimentem a medencénkbe, mondván, nem sokára már nem tehetem meg. Éppen egy matracon feküdtem és a fülemben lévő zenelejátszóból üvöltött FOB-tól az I don't care (a szám: http://www.youtube.com/watch?v=AOyOvYcOWdY) amikor anyu kijött utánam a telefonommal. Kirántottam a fülemből a fülehallgatót és beleszóltam a telefonba.
- Sziaa - üdvözöltem.
- Ki tudsz jönni a parkba? - kérdezte köszönés nélkül.
- Persze. Öt-tíz perc ok? - kérdeztem nevetve.
- Oké. Starbuck-s, ok? - kérdezett vissza Ricsi röhögve.
- Oké. Szia.
- Szia - köszönt el. Kimásztam a medencénkből, gyorsan felkaptam valamit (a nap megszárított), vettem egy kis pénzt és odasétáltam anyuhoz.
- Megyek ki a parkba, ok? - adtam neki egy puszit, és már indultam volna, de elkapta a karom.
- Miért? Kivel? A lányokkal? Mikor jössz haza? Mit fogtok csinálni? - kérdezte, és még folytatta volna a kérdések feltevését, ha nem vágok közbe.
- Mert hívtak, Ricsivel leszek, nem a csajokkal. Tippem sincs mikor jövök, de csak annyit tudok, hogy megyünk a Starbucks-ba is - hadartam. - Mehetek? - kérdeztem.
- Igen, de csak ha bemutatod nekem - mondta gondterhelten. Bólintottam, és kiszaladtam az ajtón. A parkban nem láttam őt, úgyhogy forgolódtam egy darabig, aztán hirtelen összerezzentem, mert valaki elkapta a derekamat. Mikor rájöttem, hogy nagy valószínűséggel Ricsi lesz az, őrületesen dobogó szívvel és mosolyogva fordultam felé. Magához húzott és lazán megcsókolt. Majdnem szétrobbantam a boldogságtól, úgyhogy forgott velem az egész világ.
- Szia - öleltem át.
- Szia. Hogy aludtál? - kérdezte őrületesen szép mosollyal.
- Jól köszi. Aztán csöngettek, mire leestem a kanapéról bele egy tűbe... - ismertettem a felkelésem menetét, mire furán nézett rám, úgyhogy csak legyintettem. - Te?
- Én is jól. Csak szerencsésebben keltem - vigyorgott rám. Ezután őrületesen jól éreztem magam, elmentünk a Starbucks-ba, aztán még nevettün kegy csomó mindenen, meg beszélgettünk mindenféléről. Kora este a kapunkban elbúcsúztunk egymástól.
- Akkor elsején találkozunk - mosolygott rám, mire szokás szerint kicsit zavarba jöttem.
- Igen - mondtam. Magához húzott és megcsókolt.
- Khm - köhintett valaki mögöttünk, úgyhogy ösztönösen hátráltam egy lépést, és éreztem, ahogy elpirulok, mert anyu nézett ránk. - Bocsi srácok.
- Ricsi, ő itt az anyum Sendy (ejtsd: Szendi) - mutattam be őket egymásnak.
- Csókolom - köszönt Ricsi udvariasan.
- Ugyan kérlek, hívj csak Sandy-nek - mosolygott anyu.
- Rendben. Akkor találkozunk. Sziasztok - köszönt el Ricsi. Amikor bementünk a házba csípőre tett kézzel álltam anyu elé.
- Te direkt álltál oda ki, mert tudtad, hogy nem mutatom meg nekem... - hadartam, de a mosolygását látva inkább csak fáradtan legyintettem egyet. Nem voltam éhes, úgyhogy íttam egy bögre kakaót és elmentem lefeküdni. Gyorsan elaludtam.
Puszaa
2011. augusztus 30.
Dél körül csöngettek én meg leestem a kanapéról, bele egy tűbe (?) ijedtemben. Ilyen jól keltem. Sikítva felpattantam. Anyu meg egy nő (azt hiszem összebarátkoztak ameddig én nem voltam itthon) furán néztek be rám az előszobából. Zavartan mentegetőztem és inkább kihátráltam a konyhába, hogy egyek valamit. Kotorásztam egy darabig a szekrényekben, de csak Cini-Minis-t találtam, és nem, tippem sincs miért volt ilyen otthon. Egy műzlis tányérlnyit sikerült csak megennem, annyira tele voltam. Gondolom a tegnapi... azaz mai csipsz miatt. Gyorsan felszaladtam a szobámba és felöltöztem, meg fogatmostam, meg csak a szokásos reggeli készülődés. Mikor végeztem leslattyogtam a nappaliba anya már várt rám. Láthatólag nagyon boldog volt valami miatt.
- Igen? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Örülnél ha azt mondanám, hogy divattervező lettem? - kérdezte. Sikítva a nyakába borultam.
- Úúúristen, nem mondod komolyaan!! - ugráltam vele.
- De igen, és bocsi a tűért - mentegetőzött vigyorogva. Legyintettem és besétáltam a nappaliba. alaposabban körbe néztem a nappaliban. Mindenhol cérna, anyag, tű, vázlatok, ceruza és papír. Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Igen, erről is akartam veled beszélni - kezdett bele. Sóhajtva leültem de fel is pattantam, mert egy újjabb tű állt a lábamba. - Tudod, van a vendégszoba melletti kis szoba. Na, azt berendezem a dolgozómnak. Az úgy rendben?
- Mit értesz azon, hogy berendezeD? Majd MI rendezzük be - mosolyogtam, mire bólintott.
- És most mesélj, milyen volt a gólyatábor? - kérdezte. Hátranéztem a fotelre, hogy nincs-e ott tű. Hármat (!) szedtem ki az anyagból, és csak aztán ültem le.
- Káosz - mondtam, gondosan elkerülve a "semmi", "semmi különös" szavakat, ugyanis attól idegbajt kap.
- Remek - mosolygott. - De akkor most, minden fontos dolgot elmesélsz nekem, én ráérek.
- Rendben... Kezdjük az egyszerűbbel. Nem fogod kitalálni, kik járnak az osztályunkba! - vigyorogtam.
- Hmm... Tippem sincs.
- Bill és Charlie!! - mondtam, mire elgondolkozott. Aztán elkerekedett a szeme.
- A Thompson ikrek?? - kérdezte hitetlenül.
- Ja - röhögtem. Elnevette magát.
- Ez remek. És összebarátkoztál már az osztálytársaiddal?
- Ahaa... Tök jó fejek. És... - kezdtem.
- Igen? Mondd nyugodtan - felelte. Oké, hogy mondjam meg anyunak, hogy van egy barátom?? - Csak nem szerelmes lettél az egyik osztálytársadba? - mosolygott, afféle "de aranyosak a kamaszok, amikor szerelmesek" pillantással.
- Megkönnyíted a dolgom - mosolyogtam. - Igen... és... ő már a barátom. - nyögtem ki végül anya meg elvigyorodott.
- Na mesélj csak. Hogy hívják, hány éves, milyen zenéket kedvel...
- Oké-oké. Na. Ricsinek hívják, annyi mint én, nem tudom mikor van a szülinapja, és köbö olyan zenéket kedvel mint én, és nagyon helyes - vigyorogtam. - Most viszont, kezdjünk neki a pakolásnak - pattantam fel és odanyújtottam a kezem anyunak, hogy felhúzzam.
- Rendben. Először is. Ezt íz íróasztalt kéne felvinni - mutatott a sarokba. Körülbelül egy óra múlva fifulladva dőltünk le a mostmár tű mentes kanapéra.
- Anyu. Miből is áll a te munkád? - kérdeztem.
- Nos. Megtervezek egy ruhát, megmutatom a főnöknek, megmondom a hozzátartozó infókat, például, hogy milyen anyagból készül. Aztán az engedélyével meg is csinálom. Ezért van tele minden tűvel meg anyaggal - mondta.
- Pompás - bólintottam. - De van egy programunk délutánra.
- Mégpedig? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Sulis cuccok - feleltem. Bólintott és feltápászkodott mellőlem.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Persze - pattantam fel. Gyorsan belebújtam a bakancsomba és elindultunk. Nos, összefoglalva, a mai nap végeredménye: Korn-os tolltartó (mindenféle bandás ceruzákkal, tollakkal); Guns 'N Roses-os füzetek; Nirvana-s matrica (a füzetekre, könyvekre) és a legfontosabb... a Táska. Green Day-es. Igen, sikerült levadásznom egyet! Igaz, hogy ki kellett szedjem az egyik kislány kezéből... Na, az úgy volt, hogy már fél órája nézelődtünk az egyik boltban, éppen egy disney-s rózsaszín táskát nézegettem ( na jó, inkább röhögtem rajta, de mindegy) amikor az egyik lánynál megláttam A TÁSKÁT. Csupa nagybetűvel. Odamentem hozzá és kiszedtem a kezéből és odanyumtam neki a rózsaszín tasit, mielőtt még bömbölni kezdhetett volna, úgyhogy meg is voltunk. Tehát a mai nap végeredménye: Nirvana-s kitűzők, Korn-os tolltartó, Guns 'N Roses-os matricák (a füzetekre, könyvekre), FOB-s, Blink 182-ős ceruzák, tollak és a Green Day-es TÁSKA. Igen, a mai napot nyereményesnek tekintem. De ez még semmi.
Későb felvettem egy fürdőruhát és kimentem a medencénkbe, mondván, nem sokára már nem tehetem meg. Éppen egy matracon feküdtem és a fülemben lévő zenelejátszóból üvöltött FOB-tól az I don't care (a szám: http://www.youtube.com/watch?v=AOyOvYcOWdY) amikor anyu kijött utánam a telefonommal. Kirántottam a fülemből a fülehallgatót és beleszóltam a telefonba.
- Sziaa - üdvözöltem.
- Ki tudsz jönni a parkba? - kérdezte köszönés nélkül.
- Persze. Öt-tíz perc ok? - kérdeztem nevetve.
- Oké. Starbuck-s, ok? - kérdezett vissza Ricsi röhögve.
- Oké. Szia.
- Szia - köszönt el. Kimásztam a medencénkből, gyorsan felkaptam valamit (a nap megszárított), vettem egy kis pénzt és odasétáltam anyuhoz.
- Megyek ki a parkba, ok? - adtam neki egy puszit, és már indultam volna, de elkapta a karom.
- Miért? Kivel? A lányokkal? Mikor jössz haza? Mit fogtok csinálni? - kérdezte, és még folytatta volna a kérdések feltevését, ha nem vágok közbe.
- Mert hívtak, Ricsivel leszek, nem a csajokkal. Tippem sincs mikor jövök, de csak annyit tudok, hogy megyünk a Starbucks-ba is - hadartam. - Mehetek? - kérdeztem.
- Igen, de csak ha bemutatod nekem - mondta gondterhelten. Bólintottam, és kiszaladtam az ajtón. A parkban nem láttam őt, úgyhogy forgolódtam egy darabig, aztán hirtelen összerezzentem, mert valaki elkapta a derekamat. Mikor rájöttem, hogy nagy valószínűséggel Ricsi lesz az, őrületesen dobogó szívvel és mosolyogva fordultam felé. Magához húzott és lazán megcsókolt. Majdnem szétrobbantam a boldogságtól, úgyhogy forgott velem az egész világ.
- Szia - öleltem át.
- Szia. Hogy aludtál? - kérdezte őrületesen szép mosollyal.
- Jól köszi. Aztán csöngettek, mire leestem a kanapéról bele egy tűbe... - ismertettem a felkelésem menetét, mire furán nézett rám, úgyhogy csak legyintettem. - Te?
- Én is jól. Csak szerencsésebben keltem - vigyorgott rám. Ezután őrületesen jól éreztem magam, elmentünk a Starbucks-ba, aztán még nevettün kegy csomó mindenen, meg beszélgettünk mindenféléről. Kora este a kapunkban elbúcsúztunk egymástól.
- Akkor elsején találkozunk - mosolygott rám, mire szokás szerint kicsit zavarba jöttem.
- Igen - mondtam. Magához húzott és megcsókolt.
- Khm - köhintett valaki mögöttünk, úgyhogy ösztönösen hátráltam egy lépést, és éreztem, ahogy elpirulok, mert anyu nézett ránk. - Bocsi srácok.
- Ricsi, ő itt az anyum Sendy (ejtsd: Szendi) - mutattam be őket egymásnak.
- Csókolom - köszönt Ricsi udvariasan.
- Ugyan kérlek, hívj csak Sandy-nek - mosolygott anyu.
- Rendben. Akkor találkozunk. Sziasztok - köszönt el Ricsi. Amikor bementünk a házba csípőre tett kézzel álltam anyu elé.
- Te direkt álltál oda ki, mert tudtad, hogy nem mutatom meg nekem... - hadartam, de a mosolygását látva inkább csak fáradtan legyintettem egyet. Nem voltam éhes, úgyhogy íttam egy bögre kakaót és elmentem lefeküdni. Gyorsan elaludtam.
2012. február 12., vasárnap
11. rész
2011. augusztus 29.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki átöleli a vállam és halkan szólongat. Mivel hulla fáradt
voltam, nyögtem egyet és hasra vágtam magam.
- Becky... - kezdte újra az illető, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. Volt valami ismerős a hangjában, amitől melegség öntött el. - Becky én vagyok... Ricsi.
Na, abban a pillanatban kipattant a szemem és átöleltem Ricsit. Röhögve visszaölelt.
- Jó reggelt - fúrtam bele az arcom a dzsekijébe.
- Reggelt? - kérdezte furán. - Fél tizenkettő van.
- Mii??? - néztem rá. Aztán furcsán körülnéztem... - Hol vagyok??
- A sátorban amit tegnap reggel megtaláltál - mosolygott.
- He? - néztem rá. Aztán lassan kezdtek leperegni a szemem előtt a történtek. A bál, Johanna mint menedzser, Jake, a fellépés, Fló és Gabe... - Úramisten! Hol van Fló?? Azonnal beszélnem kell vele... - kezdtem el mászni a sátor ajtaja felé, de sajna Ricsi fogta a derekamat, úgyhogy nem tudtam megmozdulni.
- Nem hiszem, hogy ez most jó ötlet lenne. Most láttam őt és Gabe-et a parton kettesben. Inkább hagyd most őket egy kicsit, és gyere fel hozzánk - mondta. Felvontam az egyik szemöldököm, úgyhogy magyarázkodni kezdett.
- Nem találok egy csomó cuccot, na. Tudod az úgy volt, hogy... - kezdte de befogtam a kezemmel a száját és nyomtam egy puszit a homlokára.
- Megyek. De te is segítesz nekem. - mondtam mire nevetve bólintott. Kimásztunk a sátorból és kihúztuk a pokrócomat meg a párnáimat aztán összeraktuk a sátrat. Amikor végeztünk kézenfogva elindultunk. Mikor beléptünk az ajtón megkordult a gyomrom. Zavartam néztem le a hasamra. Ricsi nevetve elhúzott az ebédlő irányába.
- Gyerekek! - köszöntött minket az ofő. - Jól aludtatok? Remek. Nos, mivel ez az utolsó nap és már mindenki felébredt, nemsokára indulunk. Most viszont jó étvágyat - nyomott a kezünkbe egy-egy mekis zacsit. Sajtburger sült krumplival és Cola-val. Imádom. Leültünk egy asztalhoz és elkezdtünk enni, miközben folyamatosan nevettünk valamin. Amikor végeztünk már azt se tudtuk, hogy mi olyan vicces. Na mindegy. Felmentünk a lépcsőn (egy szép emlék fűz hozzá...) és becaplattunk a fiúk szobájába. Peter és Dave tanácstalanul álltak a szoba közepén. Döbbenten néztem körül. Minden tele volt zacskókkal, gatyákkal, felsőkkel, megkezdett kajadarabokkal (?) meg szeméttel. Felvont szemöldökkel fordultam feléjük, mire röhögve legyintettek és odapattantak mellém.
- Becky, tudod, hogy imádlak... - kezdte Dave. Itt kezdődött az alkudozás. Ezzel el voltunk egy darabig. Na, ennek az lett a vége, hogy a fiúk rendbe hozták (volna) az ágyukat (iszonyúan bénák, úgyhogy inkább leültettem őket a földre) és én csináltam mindent. Felmutattam egy gatyát és ők kapásból rávágták, hogy kié, és ez így ment mindennel. Kábé fél egyre (!) végeztem, és mint a hulla úgy dőltem bele Ricsi karjába.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Hova?
- A ti szobátokba... Azt mondtad, még te sem vagy kész.
- Jesszusom - motyogtam, és feltápászkodtam. - Az adósaim vagytok - néztem rá Dave-re és Pííítööör-re, akik röhögve bólogattak. Átmentünk a PunkGirls lakosztályába. Gyorsan felkaptam egy gatyát meg egy felsőt (addig Ricsi elfordult).Ott viszonylag gyorsan végeztünk, Ricsi adogatta a ruhákat az ágyamról én meg összehajtogattam (na, azt azért nem mondanám, de próbálkoztam) és belepakoltam a bőröndömbe. Sajna becsukni nem sikerült, úgyhogy leüvöltöttem az udvarra, hogy valaki jöjjön fel súlynak. Bill és Charlie röhögve felpattantak és már rohantak is ide. Ők ráálltak, mi meg Ricsivel igyekeztünk összecsatolni a csatokat. Sikerült. Aztán amikor Charlie-ék leszálltak, megremegett az egész és mielőtt még felrobbanhatott volna, gyorsan ráültem. A bőröndön ülve megköszöntem Bill-éknek, ők meg legyintve kislisszoltak a szobából. Ricsi lelakatolta, aztán megfogta a kezem és lehúzott, egyenesen magához és megcsókolt. Vigyorogva eltoltam magamtól, mert kopogtak az ajtón. A csajok jöttek be.
- Bocs, bocs - kezdett mentegetőzni Lola, amikor meglátta, hogy Ricsivel egyedül vagyunk a szobában és csak nagyon kicsi hely van közöttünk. - Az ofő szólt, hogy itt a busz, és ha egymáshoz közel akarunk ülni futás, mert az a-sok elfoglalják a hátsó részt.
- Oké, mehetünk - biccentettem. Fogtam a bőröndöt (majdnem meghaltam, annyira nehéz) és mondtam Ricsinek, hogy hozza a cuccait. Lent találkoztunk. Gabe, Fló, Vika, Charlie, Bill, Lulu, Lola, Kiki, Dave, Peter, Mark, Ricsi és én. Jó nagy társaság, az biztos. Nagy nehezen, közös erővel beraktuk a bőröndöket a csomagtartóba vagy mibe és csak a legszükségesebbeket magunknál tartva (iPhone, iPod, iPad, laptop, kaja, inni) felszálltunk és szinte berobbantunk a hátsó ülésekre. Mindenki leült a hozzá legközelebb eső székre, de ez így senkinek sem volt jó. Na, mire ezzel végeztünk már mindenki fent volt a buszon, és a névsorolvasás is megvolt. Kétszer. Hátul ült a hangos társaság (azaz mi) elöl pedig a csendes (mindenki más). Én ablak mellé kerültem, mellettem Ricsi, aztán Peter, Vika, Mark, Kiki, Chalie, Lola és Dave következett. Előttem Gabe és Flóra. Vikáék előtt Bill és Lulu. Jó széles busz volt, az biztos. Mondjuk kicsit nyomorogtunk, de ez részlet kérdés. Mindenki elővette a chips-eket, teló, iPad, iPod, iPhone, laptop... minden ami kell. Az iPad-omon Facebookoztam, mikor bejött egy Skype-hívás (le van töltve rá). Anyu.
- Jajj ne - nyöszörögtem, Ricsi meg odakapta a fejét. - Anyu... - mondtam, ő meg mosolyogva bólintott és arrébb húzódott.
- Sziaa anyuu - mosolyogtam a kamerába.
- Szia kicsim - mosolygott. Kicsim?! Ezt pont most?! Na nehogy máár... Elfintorodtam. - Rendben-rendben, bocsi. Mesélj, milyen volt?
- Jó. Szuper. Fantasztikus... - kezdtem fokozni az arckifejezését látva. Nevetve bólogatott.
- Tudod, hiányoztál ám. Gondolom hajnalra értek haza. Vagy talán reggelre.
- Igen, köbö - bólintottam.
- Sziasztok - köszönt vissza a lányoknak, miután átordítottak mindenféle köszönést. Láthatta rajtam, hogy most már kezd ciki lenni, úgyhogy elköszönt. - Otthon kifaggatlak! - mondta búcsúzásképpen. Röhögve elköszöntem, és mikor lerakta, sóhajtottam megkönnyebbülésemben. Ricsi még mindig el volt húzódva tőle, úgyhogy megfogtam a karját és visszahúztam egészen közel magamhoz. Nevetve átkarolt és nyomott egy puszit a homlokomra. Tovább pötyögtem az iPod-omon, és láttam az értesítők között, hogy van vagy egy tucat kép amin meg lettem jelölve. Megnyitottam őket és röhögve előre ordítottam Billnek.
- Ez gyors volt haver! - mondtam. Vigyorogva bólogatott. - Apropó... Honnan vannak neked ilyen képeid?
- Az ofőtől! Odaadta a fényképezőgépét egy pillanatra, én meg, hasznosan eltöltve az időt feltoltam őket Face-re, Twitter-re és MySpace-re is. - röhögve megráztam a fejem a hülyeségén, és visszafordultam.
- Nachost??? - üvöltötte Peter.
- Honnan van nálad nachos? - néztem rá furán, ő meg csak legyintett. - Oké, mindegy, nem kérek köszi - vontam meg a vállam. Nálunk ment a röhögés, elöl meg mint akik valami temetésre mennének... Na, nem mintha érdekelne, de azért egy kicsit tehetnének úgy, mint akik élvezik. Az ofőnk hátra jött hozzánk, szemmel tartani minket, nehogy valami hülyeséget csináljunk. Egyszer aztán bealudt, mi meg akcióba kezdtünk.
- Lufit nekem iiis - visítottam. Röhögve adtak egyet. Amíg én felfújtam, Gabe-ék kinyitották a vészkijáratot a busz tetején. Lulu felugrott és kidobta rajta az övét. Szakadtunk a röhögéstől. Mindenki egyesével kidobta a lufiját (az enyém pink volt) aztán visszaültünk a helyünkre, és dőltünk a röhögéstől. Na, most riadt fel az ofő.
- Gyerekek, mi ilyen vicces? - ráncolta a szemöldökét, aztán felpillantott a busz tetejére. - És miért van nyitva a vészkijárat? - csodálkozott.
- Szellőztettünk - ordította Vika, gondolkodás nélkül. Látszólag nem sikerült meggyőznünk, szegény tanárunkat, de azért bólintott és visszaült a székére.
- Jól tud hazudni - suttogta a fülembe Ricsi. Röhögve bólogattam. A kezembe nyomta az iPad-ját, hogy nézzek meg egy képet.
- Bill!!! - ordítottam. Ártatlan tekintettel fordult felém. - Azonnal szedd le ezt a képet!!! - üvöltöttem. Röhögve megrázta a fejét.
- Most miért?
-Nos... ez egy régi kép, ahol másnaposan fekszem a medencénkben, egy felfújhatós matracon, melltartóban és gatyában... SZEDD LE!!
- Igenis asszonyom... - riadt meg. Ricsi röhögve rázta a fejét és átölelt.
- Bocs - magyarázkodtam zavartan.
- Nekem tetszik - suttogta a fülembe. Összeráncoltam a szemöldököm. Röhögve legyintett és megcsókolt. Mögöttünk hangosan húúú-ztak a többiek. Az út további része, ugyanolyan hangosan telt, mint eddig. Az ofő mondta, hogy ha szeretnénk kihagyhatjuk a meglepetés-helyet. Egyből bólogattunk, senkinek nem volt kedve kiszállni a buszból. Úgy este 11 óra fele már kezdtünk elcsendesedni, aztán szépen sorban mindenki kidőlt. Hajnali egy felé én is kezdtem laposakat pislogni, úgyhogy hamar elaludtam Ricsi karjai között. Igazából semmit nem álmodtam. Nem emlékeszem rá. De azt tudom, hogy mikor felkeltem, nagyon kipihent voltam. Ránéztem az órára. Hajnali három. Úgy két órát aludtam. Ricsire néztem aki szintén aludt. Nem akartam felkelteni, úgyhogy óvatosan leemeltem magamról a karjait és arrébb húzódtam. Elővettem az iPad-omat és csak úgy felmentem Skype-ra. Na ki volt bejelentekzve? Az az illető aki videóhívást indított.
- Úúúristen Becky, de régen láttalak!!! - sikított Ann. Gyorsan lejjebb vettem a hangerőt.
- Jéézuus, Ann!! Annyira hiányzol, csajsziii!! - mosolyogtam.
- El is várom - vigyorgott. - Milyen Párizs? Az osztályod? Barátnőid? Anyukád talált már munkát?
- Naaa!! Lassabban!! - szóltam rá. - Na, először is. Párizs isteni, nagyon szép, imádom. Az osztályomban meg találd ki kiket ismertem fel?
- Ööö. Tippem sincs.
- Bill és Charlie - mondtam, mire elkezdett sikítozni. - Héhéhééé!! Hol vagy te hogy ilyenkor... hajnali 3 körül csak úgy sikítozz??
- Otthon. Egyedül...
- Egyedül?
- Ja. Na és? Pasik? - kérdezte, én meg elvigyorodtam. - Na hogy hívják?
- Ricsi - suttogtam. - És a barátom.
- Már is??? Csajsziii!! - nevetett. - Na mutasd.
- Úgy beszélsz róla mintha egy tárgy lenne... - motyogtam, de zért oda fordítottam az iPad-ot.
- Agyonázottmosómede, ááááá!!! - sikított. Mániája lett a sikítás... - Cukiii...
- Állj-állj. Az enyém - röhögtem. Nevetve bólogatott.
- Értem én, nyugi. - mondta. Még egy fél órát beszélgettünk halkan, mert szóltam, hogy itt mindenki alszik rajtam meg a buszsofőrön kívül. Remélhetőleg ő sem alszik. Na, mindegy. Egyszer csak valakik kikapta a kezemből az iPad-ot. Utánakaptam, de Lola nem adta vissza.
- Mutass be a barátnődnek - vigyorogta. Röhögve bólogattam. Visszaadta és lehuppant mellém. Kicsit nyomorogtunk, de oké volt.
- Ann, ő itt Lola - mutattam be. - Lola, ő itt Ann. Na, hivatalosan is túl vagytok a bemutatkozáson - röhögtem.
- Szia - mosolygott Ann, mire Lola röhögve visszaköszönt. Lassan ébredezni kezdtek a többiek is. Amikor Ricsi felkelt éppen Lola-nál volt az iPad, úgyhogy magához húzott és megcsókolt.
- Jó reggelt - öleltem át.
- Neked is - csókolt meg még egyszer. Nevetve eltoltam magamtól és visszakértem az iPad-ot.
- Ann, ő itt Ricsi - mutattam be őket egymásnak. - Ricsi, ő itt Ann.
- Sziaa - köszönt Ann vigyorogva.
- Szia - mondta Ricsi, aztán hátrafordult és összeröhögött valamin a többiekkel. Körbeadtam a készüléket, úgyhogy mindenki bemutatkozott. Bill-nél és Charlie-nál egy kicsit elidőztek, de nem nagyon figyeltem rájuk.
- Gyrekek! - kiáltotta az ofő, mert a hangos röhögésre felkelt. - Most beszéltem a buszsofőrrel, aki azt mondta, hogy fél óra múlva ott vagyunk az Eiffel toronynál levő parkban - közölte. Hangos fütty, taps és röhögés tört ki belőlünk. Visszaért hozzám az iPad-om.
- Na, hagylak titeket, most már hulla fáradt vagyok - ásította. - Becky, beszéljünk még. Majd hívlak. Sziasztoook!!! - kiáltotta. Röhögve elköszöntünk tőle aztán kiléptem. Ránéztem az órára. Hét óra. Már látszott az Eiffel torony. Egy páran azt bámulták, egy páran röhögtek valamin meg voltak akik még aludtak. Nemsokára oda is értünk, úgyhogy mindenki gyorsan összepakolt és lecaplatott a buszról. Az ajtónál megláttam a buszsofőrt, aki döbbenten meredt rám. Zavartan motyogtam egy "viszlát"-ot franciául, és gyorsan leszaladtam a lépcsőn a többiek után. Ez fura volt. A két tanár segített kiszedni a bőröndöket a csomagtartóból, és egész hamar megvoltunk. Hangosan röhögve álltunk ott még egy darabig, aztán mindenki elindult haza. A zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Ismeretlen. Másolom:
Ismeretlen szám üzenete: Hiányzol ám kislány. Nagyon megnőttél. Ez fura. Gyorsan elrejtettem a telót a zsebemben és elköszöntem a lányoktól. Ricsitől utolsó ként, vele még beszélni akartam.
- Akkor viszlát szeptember elsején - suttogtam a fülébe, miközben átöleltem. Lassan bólintott és megcsókolt. A világ azonnal megpördült velem, és nem hallottam semmit, csak a fülemben dobogó vért.
- Majd hívlak - búcsúzott el tőlem. - Szia. Hiányozni fogsz.
- Te is nekem - mondtam. Mosolyogva bólintott és fogta a bőröndjét meg a sporttáskáját és elindult. Sokáig néztem utána, aztán leesett, hogy hulla fáradt vagyok, úgyhogy hazavánszorogtam. Még be sem kopogtam, már nyílt az ajtó. Anya mosolyogva köszönt, aztán megfogta a bőröndöt meg a táskámat és becipelte a nappaliba. Nem volt energiám felvánszorogni a lépcsőn, úgyhogy csak ledőltem a kanapéra, és már aludtam is.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki átöleli a vállam és halkan szólongat. Mivel hulla fáradt
voltam, nyögtem egyet és hasra vágtam magam.
- Becky... - kezdte újra az illető, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. Volt valami ismerős a hangjában, amitől melegség öntött el. - Becky én vagyok... Ricsi.
Na, abban a pillanatban kipattant a szemem és átöleltem Ricsit. Röhögve visszaölelt.
- Jó reggelt - fúrtam bele az arcom a dzsekijébe.
- Reggelt? - kérdezte furán. - Fél tizenkettő van.
- Mii??? - néztem rá. Aztán furcsán körülnéztem... - Hol vagyok??
- A sátorban amit tegnap reggel megtaláltál - mosolygott.
- He? - néztem rá. Aztán lassan kezdtek leperegni a szemem előtt a történtek. A bál, Johanna mint menedzser, Jake, a fellépés, Fló és Gabe... - Úramisten! Hol van Fló?? Azonnal beszélnem kell vele... - kezdtem el mászni a sátor ajtaja felé, de sajna Ricsi fogta a derekamat, úgyhogy nem tudtam megmozdulni.
- Nem hiszem, hogy ez most jó ötlet lenne. Most láttam őt és Gabe-et a parton kettesben. Inkább hagyd most őket egy kicsit, és gyere fel hozzánk - mondta. Felvontam az egyik szemöldököm, úgyhogy magyarázkodni kezdett.
- Nem találok egy csomó cuccot, na. Tudod az úgy volt, hogy... - kezdte de befogtam a kezemmel a száját és nyomtam egy puszit a homlokára.
- Megyek. De te is segítesz nekem. - mondtam mire nevetve bólintott. Kimásztunk a sátorból és kihúztuk a pokrócomat meg a párnáimat aztán összeraktuk a sátrat. Amikor végeztünk kézenfogva elindultunk. Mikor beléptünk az ajtón megkordult a gyomrom. Zavartam néztem le a hasamra. Ricsi nevetve elhúzott az ebédlő irányába.
- Gyerekek! - köszöntött minket az ofő. - Jól aludtatok? Remek. Nos, mivel ez az utolsó nap és már mindenki felébredt, nemsokára indulunk. Most viszont jó étvágyat - nyomott a kezünkbe egy-egy mekis zacsit. Sajtburger sült krumplival és Cola-val. Imádom. Leültünk egy asztalhoz és elkezdtünk enni, miközben folyamatosan nevettünk valamin. Amikor végeztünk már azt se tudtuk, hogy mi olyan vicces. Na mindegy. Felmentünk a lépcsőn (egy szép emlék fűz hozzá...) és becaplattunk a fiúk szobájába. Peter és Dave tanácstalanul álltak a szoba közepén. Döbbenten néztem körül. Minden tele volt zacskókkal, gatyákkal, felsőkkel, megkezdett kajadarabokkal (?) meg szeméttel. Felvont szemöldökkel fordultam feléjük, mire röhögve legyintettek és odapattantak mellém.
- Becky, tudod, hogy imádlak... - kezdte Dave. Itt kezdődött az alkudozás. Ezzel el voltunk egy darabig. Na, ennek az lett a vége, hogy a fiúk rendbe hozták (volna) az ágyukat (iszonyúan bénák, úgyhogy inkább leültettem őket a földre) és én csináltam mindent. Felmutattam egy gatyát és ők kapásból rávágták, hogy kié, és ez így ment mindennel. Kábé fél egyre (!) végeztem, és mint a hulla úgy dőltem bele Ricsi karjába.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Hova?
- A ti szobátokba... Azt mondtad, még te sem vagy kész.
- Jesszusom - motyogtam, és feltápászkodtam. - Az adósaim vagytok - néztem rá Dave-re és Pííítööör-re, akik röhögve bólogattak. Átmentünk a PunkGirls lakosztályába. Gyorsan felkaptam egy gatyát meg egy felsőt (addig Ricsi elfordult).Ott viszonylag gyorsan végeztünk, Ricsi adogatta a ruhákat az ágyamról én meg összehajtogattam (na, azt azért nem mondanám, de próbálkoztam) és belepakoltam a bőröndömbe. Sajna becsukni nem sikerült, úgyhogy leüvöltöttem az udvarra, hogy valaki jöjjön fel súlynak. Bill és Charlie röhögve felpattantak és már rohantak is ide. Ők ráálltak, mi meg Ricsivel igyekeztünk összecsatolni a csatokat. Sikerült. Aztán amikor Charlie-ék leszálltak, megremegett az egész és mielőtt még felrobbanhatott volna, gyorsan ráültem. A bőröndön ülve megköszöntem Bill-éknek, ők meg legyintve kislisszoltak a szobából. Ricsi lelakatolta, aztán megfogta a kezem és lehúzott, egyenesen magához és megcsókolt. Vigyorogva eltoltam magamtól, mert kopogtak az ajtón. A csajok jöttek be.
- Bocs, bocs - kezdett mentegetőzni Lola, amikor meglátta, hogy Ricsivel egyedül vagyunk a szobában és csak nagyon kicsi hely van közöttünk. - Az ofő szólt, hogy itt a busz, és ha egymáshoz közel akarunk ülni futás, mert az a-sok elfoglalják a hátsó részt.
- Oké, mehetünk - biccentettem. Fogtam a bőröndöt (majdnem meghaltam, annyira nehéz) és mondtam Ricsinek, hogy hozza a cuccait. Lent találkoztunk. Gabe, Fló, Vika, Charlie, Bill, Lulu, Lola, Kiki, Dave, Peter, Mark, Ricsi és én. Jó nagy társaság, az biztos. Nagy nehezen, közös erővel beraktuk a bőröndöket a csomagtartóba vagy mibe és csak a legszükségesebbeket magunknál tartva (iPhone, iPod, iPad, laptop, kaja, inni) felszálltunk és szinte berobbantunk a hátsó ülésekre. Mindenki leült a hozzá legközelebb eső székre, de ez így senkinek sem volt jó. Na, mire ezzel végeztünk már mindenki fent volt a buszon, és a névsorolvasás is megvolt. Kétszer. Hátul ült a hangos társaság (azaz mi) elöl pedig a csendes (mindenki más). Én ablak mellé kerültem, mellettem Ricsi, aztán Peter, Vika, Mark, Kiki, Chalie, Lola és Dave következett. Előttem Gabe és Flóra. Vikáék előtt Bill és Lulu. Jó széles busz volt, az biztos. Mondjuk kicsit nyomorogtunk, de ez részlet kérdés. Mindenki elővette a chips-eket, teló, iPad, iPod, iPhone, laptop... minden ami kell. Az iPad-omon Facebookoztam, mikor bejött egy Skype-hívás (le van töltve rá). Anyu.
- Jajj ne - nyöszörögtem, Ricsi meg odakapta a fejét. - Anyu... - mondtam, ő meg mosolyogva bólintott és arrébb húzódott.
- Sziaa anyuu - mosolyogtam a kamerába.
- Szia kicsim - mosolygott. Kicsim?! Ezt pont most?! Na nehogy máár... Elfintorodtam. - Rendben-rendben, bocsi. Mesélj, milyen volt?
- Jó. Szuper. Fantasztikus... - kezdtem fokozni az arckifejezését látva. Nevetve bólogatott.
- Tudod, hiányoztál ám. Gondolom hajnalra értek haza. Vagy talán reggelre.
- Igen, köbö - bólintottam.
- Sziasztok - köszönt vissza a lányoknak, miután átordítottak mindenféle köszönést. Láthatta rajtam, hogy most már kezd ciki lenni, úgyhogy elköszönt. - Otthon kifaggatlak! - mondta búcsúzásképpen. Röhögve elköszöntem, és mikor lerakta, sóhajtottam megkönnyebbülésemben. Ricsi még mindig el volt húzódva tőle, úgyhogy megfogtam a karját és visszahúztam egészen közel magamhoz. Nevetve átkarolt és nyomott egy puszit a homlokomra. Tovább pötyögtem az iPod-omon, és láttam az értesítők között, hogy van vagy egy tucat kép amin meg lettem jelölve. Megnyitottam őket és röhögve előre ordítottam Billnek.
- Ez gyors volt haver! - mondtam. Vigyorogva bólogatott. - Apropó... Honnan vannak neked ilyen képeid?
- Az ofőtől! Odaadta a fényképezőgépét egy pillanatra, én meg, hasznosan eltöltve az időt feltoltam őket Face-re, Twitter-re és MySpace-re is. - röhögve megráztam a fejem a hülyeségén, és visszafordultam.
- Nachost??? - üvöltötte Peter.
- Honnan van nálad nachos? - néztem rá furán, ő meg csak legyintett. - Oké, mindegy, nem kérek köszi - vontam meg a vállam. Nálunk ment a röhögés, elöl meg mint akik valami temetésre mennének... Na, nem mintha érdekelne, de azért egy kicsit tehetnének úgy, mint akik élvezik. Az ofőnk hátra jött hozzánk, szemmel tartani minket, nehogy valami hülyeséget csináljunk. Egyszer aztán bealudt, mi meg akcióba kezdtünk.
- Lufit nekem iiis - visítottam. Röhögve adtak egyet. Amíg én felfújtam, Gabe-ék kinyitották a vészkijáratot a busz tetején. Lulu felugrott és kidobta rajta az övét. Szakadtunk a röhögéstől. Mindenki egyesével kidobta a lufiját (az enyém pink volt) aztán visszaültünk a helyünkre, és dőltünk a röhögéstől. Na, most riadt fel az ofő.
- Gyerekek, mi ilyen vicces? - ráncolta a szemöldökét, aztán felpillantott a busz tetejére. - És miért van nyitva a vészkijárat? - csodálkozott.
- Szellőztettünk - ordította Vika, gondolkodás nélkül. Látszólag nem sikerült meggyőznünk, szegény tanárunkat, de azért bólintott és visszaült a székére.
- Jól tud hazudni - suttogta a fülembe Ricsi. Röhögve bólogattam. A kezembe nyomta az iPad-ját, hogy nézzek meg egy képet.
- Bill!!! - ordítottam. Ártatlan tekintettel fordult felém. - Azonnal szedd le ezt a képet!!! - üvöltöttem. Röhögve megrázta a fejét.
- Most miért?
-Nos... ez egy régi kép, ahol másnaposan fekszem a medencénkben, egy felfújhatós matracon, melltartóban és gatyában... SZEDD LE!!
- Igenis asszonyom... - riadt meg. Ricsi röhögve rázta a fejét és átölelt.
- Bocs - magyarázkodtam zavartan.
- Nekem tetszik - suttogta a fülembe. Összeráncoltam a szemöldököm. Röhögve legyintett és megcsókolt. Mögöttünk hangosan húúú-ztak a többiek. Az út további része, ugyanolyan hangosan telt, mint eddig. Az ofő mondta, hogy ha szeretnénk kihagyhatjuk a meglepetés-helyet. Egyből bólogattunk, senkinek nem volt kedve kiszállni a buszból. Úgy este 11 óra fele már kezdtünk elcsendesedni, aztán szépen sorban mindenki kidőlt. Hajnali egy felé én is kezdtem laposakat pislogni, úgyhogy hamar elaludtam Ricsi karjai között. Igazából semmit nem álmodtam. Nem emlékeszem rá. De azt tudom, hogy mikor felkeltem, nagyon kipihent voltam. Ránéztem az órára. Hajnali három. Úgy két órát aludtam. Ricsire néztem aki szintén aludt. Nem akartam felkelteni, úgyhogy óvatosan leemeltem magamról a karjait és arrébb húzódtam. Elővettem az iPad-omat és csak úgy felmentem Skype-ra. Na ki volt bejelentekzve? Az az illető aki videóhívást indított.
- Úúúristen Becky, de régen láttalak!!! - sikított Ann. Gyorsan lejjebb vettem a hangerőt.
- Jéézuus, Ann!! Annyira hiányzol, csajsziii!! - mosolyogtam.
- El is várom - vigyorgott. - Milyen Párizs? Az osztályod? Barátnőid? Anyukád talált már munkát?
- Naaa!! Lassabban!! - szóltam rá. - Na, először is. Párizs isteni, nagyon szép, imádom. Az osztályomban meg találd ki kiket ismertem fel?
- Ööö. Tippem sincs.
- Bill és Charlie - mondtam, mire elkezdett sikítozni. - Héhéhééé!! Hol vagy te hogy ilyenkor... hajnali 3 körül csak úgy sikítozz??
- Otthon. Egyedül...
- Egyedül?
- Ja. Na és? Pasik? - kérdezte, én meg elvigyorodtam. - Na hogy hívják?
- Ricsi - suttogtam. - És a barátom.
- Már is??? Csajsziii!! - nevetett. - Na mutasd.
- Úgy beszélsz róla mintha egy tárgy lenne... - motyogtam, de zért oda fordítottam az iPad-ot.
- Agyonázottmosómede, ááááá!!! - sikított. Mániája lett a sikítás... - Cukiii...
- Állj-állj. Az enyém - röhögtem. Nevetve bólogatott.
- Értem én, nyugi. - mondta. Még egy fél órát beszélgettünk halkan, mert szóltam, hogy itt mindenki alszik rajtam meg a buszsofőrön kívül. Remélhetőleg ő sem alszik. Na, mindegy. Egyszer csak valakik kikapta a kezemből az iPad-ot. Utánakaptam, de Lola nem adta vissza.
- Mutass be a barátnődnek - vigyorogta. Röhögve bólogattam. Visszaadta és lehuppant mellém. Kicsit nyomorogtunk, de oké volt.
- Ann, ő itt Lola - mutattam be. - Lola, ő itt Ann. Na, hivatalosan is túl vagytok a bemutatkozáson - röhögtem.
- Szia - mosolygott Ann, mire Lola röhögve visszaköszönt. Lassan ébredezni kezdtek a többiek is. Amikor Ricsi felkelt éppen Lola-nál volt az iPad, úgyhogy magához húzott és megcsókolt.
- Jó reggelt - öleltem át.
- Neked is - csókolt meg még egyszer. Nevetve eltoltam magamtól és visszakértem az iPad-ot.
- Ann, ő itt Ricsi - mutattam be őket egymásnak. - Ricsi, ő itt Ann.
- Sziaa - köszönt Ann vigyorogva.
- Szia - mondta Ricsi, aztán hátrafordult és összeröhögött valamin a többiekkel. Körbeadtam a készüléket, úgyhogy mindenki bemutatkozott. Bill-nél és Charlie-nál egy kicsit elidőztek, de nem nagyon figyeltem rájuk.
- Gyrekek! - kiáltotta az ofő, mert a hangos röhögésre felkelt. - Most beszéltem a buszsofőrrel, aki azt mondta, hogy fél óra múlva ott vagyunk az Eiffel toronynál levő parkban - közölte. Hangos fütty, taps és röhögés tört ki belőlünk. Visszaért hozzám az iPad-om.
- Na, hagylak titeket, most már hulla fáradt vagyok - ásította. - Becky, beszéljünk még. Majd hívlak. Sziasztoook!!! - kiáltotta. Röhögve elköszöntünk tőle aztán kiléptem. Ránéztem az órára. Hét óra. Már látszott az Eiffel torony. Egy páran azt bámulták, egy páran röhögtek valamin meg voltak akik még aludtak. Nemsokára oda is értünk, úgyhogy mindenki gyorsan összepakolt és lecaplatott a buszról. Az ajtónál megláttam a buszsofőrt, aki döbbenten meredt rám. Zavartan motyogtam egy "viszlát"-ot franciául, és gyorsan leszaladtam a lépcsőn a többiek után. Ez fura volt. A két tanár segített kiszedni a bőröndöket a csomagtartóból, és egész hamar megvoltunk. Hangosan röhögve álltunk ott még egy darabig, aztán mindenki elindult haza. A zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Ismeretlen. Másolom:
Ismeretlen szám üzenete: Hiányzol ám kislány. Nagyon megnőttél. Ez fura. Gyorsan elrejtettem a telót a zsebemben és elköszöntem a lányoktól. Ricsitől utolsó ként, vele még beszélni akartam.
- Akkor viszlát szeptember elsején - suttogtam a fülébe, miközben átöleltem. Lassan bólintott és megcsókolt. A világ azonnal megpördült velem, és nem hallottam semmit, csak a fülemben dobogó vért.
- Majd hívlak - búcsúzott el tőlem. - Szia. Hiányozni fogsz.
- Te is nekem - mondtam. Mosolyogva bólintott és fogta a bőröndjét meg a sporttáskáját és elindult. Sokáig néztem utána, aztán leesett, hogy hulla fáradt vagyok, úgyhogy hazavánszorogtam. Még be sem kopogtam, már nyílt az ajtó. Anya mosolyogva köszönt, aztán megfogta a bőröndöt meg a táskámat és becipelte a nappaliba. Nem volt energiám felvánszorogni a lépcsőn, úgyhogy csak ledőltem a kanapéra, és már aludtam is.
2012. február 4., szombat
10. rész
Na, gondolom várjátok, hogy mi jön most... Tessék lássék, itt van a 10.(!) fejezet! :))
Még mindig várjuk a komikat!! :D
2011. augusztus 28.
Az utolsó nap a gólyatáborban. És egyben az esti bál és a fellépés is. Izgatottan ébredtem, kilenc körül. Felvettem egy famert és egy fekete toppot és csak úgy kotorásztam a szekrényben.
- Becky, nem baj ha megyünk? - lépett mellém Lola.
- Nem, menjetek csak. Én még úgy is összepakolok... - mosolyogtam, mire bólintottak és kimentek az ajtón.A szekrényben találtam egy... egy sátrat(?). Na ezt nem értettem, úgyhogy lehuppantam a földre és furán bámultam magam elé. Aztán beugrott egy ötlet... Felpattantam a földről és odamentem a szemben levő ajtóhoz. Bekopogtam és Peter kinyitotta az ajtót.
- Ki aaaaz??? - üvöltötte a képembe.
- Menj a francbaaa - üvöltöttem vissza, mire röhögve kitárta az ajtót, hogy bemehessek. Ricsi az ágyán feküdt és mikor meglátott felpattant és odajött, hogy megcsókoljon. Peter és Dave röhögve mentek le kajálni.
- Jó reggelt szívem - suttogta két csók között.
- Viszont - leheltem. - Megnézhetem a szekrényeteket? - kérdeztem, mire megdermedt és kerekre tágult szemmel, fura arckifejezéssel nézett a szemembe. Az arcát látva elkezdtem magyarázkodni, hogy találtam egy sátrat, és kíváncsi vagyok, hogy itt is van-e.
- Parancsoljon - tárta ki a szekrényajtót. Nevetve kezdtem kuatkodni és meg is találtam.
- Mit szólnál, ha...
- Ha rábeszélnénk az ofőnket, hogy a bál után kint aludhatnánk-e a többiekkel a sátrakban. - fejezte be a mondtaomat sóhajtva. - Egy próbát megér. - mondta és beültetett az ölébe. Nyomtam az arcára egy puszit mire nevetve megrázta a fejét.
- Éhes vagyok. Menjünk - pattantam fel. Ő is felállt, megfogta a kezemet és elindultunk a lépcsőn lefelé. Mikor beléptünk, láttam hogy a csajok és Dave-ék egy asztalnál ültek úgyhogy odamentünk. Leültün egymás mellé, miközben húúú-ztak egy sort. Vigyorogva néztem Lulu-ra, aki rám kacsintott. Gyorsan elmeséltem mindenkinek az ötletemet, mire végiggondolták.
- Ez zseniális. Tök jó az utolsó napra - vigyorgott Dave.
- Kössz. - mosolyogtam. Megettem a napi műzli-adagomat, és Ricsivel felálltunk. - Megyünk. Majd találkozunk. Sziasztok! - intettem mire elköszöntek.
- Gyere - ragadta meg a derekam Ricsi. -Menjünk ki a tóhoz.
Kibaktattunk és leültünk a partra. Ricsi eldőlt a fűben én meg a hasára hajtottam a fejemet. Egy kis csönd után megszólalt.
- Mi az a meglepi?
- Meglepi. - mondtam, felültem és felé fordultam. - De ma este megtudod - csókoltam meg. Elmosolyodott.
- Várom a ma estét. Biztos gyönyörű leszel - ült fel mosolyogva. Zavartan megvontam a vállam. Átkarolt, mire a mellére hajtottam a fejemet.
- Persze, persze - dünnyögem. Felnevetett és adott a homlokomra egy puszit. Eszembe jutott valami. Mosolyogva néztem rá. - Még nem is ismerjük az a-sokat.
- Ja. De nem hiszem, hogy jóban leszünk velük... - igyekezett elfojtani egy mosolyt. Nem sikerült. Elhúzódtam tőle és felvontam a szemöldököm, mire magyarázkodni kezdett - Az úgy volt, hogy az egyik srác eltévesztette a szobát és a mienkbe jött be, mi meg követtük, hogy hova megy és... és este megvicceltük őket, de nem volt olyan durva... - hadarta, mire felröhögtem.
- Úgy kell azt csinálni. - mondtam és visszadőltem rá. Megcsörrent a telefonom. Felkaptam és meghallottam Johanna hangját. Mondta, hogy a lányok már ott vannak, siessek én is.
- Rendben - bólintottam és leraktam. Szomorú mosollyal néztem Ricsire.
- Menned kell mi? - kérdezte. Bólintottam és megcsókoltam.
- Ha hívsz és el tudok szabadulni, jövök - mosolyogtam és felálltam. Mentem két lépést és csörgött a telóm. Röhögve odahajoltam, nyomtam egy puszit a homlokára és még egyszer elindultam. Gyorsan odaértem. Talán mert futottam... Na mindegy. Út közben vettem 6 jegeskávét a Starbucks-ban. A hangszerek között állva szétosztottam a kávékat.
- Na Becky? Jól alakulnak a dolgok? - kérdezte Vika, mire mindenki kíváncsian felém fordult.
- Még jóhogy - nevettem - Gondolom most nincs kedvetek az áradozásomat hallgatni, úgyhogy kezdjük is - kortyoltam még egyet és leraktam a poharat a földre.
Elkezdtük az esti dalokat. Mikor végigénekeltük a szettet csörgött a telóm.
- Bocs - mondtam. Röhögve felvettem. - Sziaaa!
- Itt vagy egy térre tőlem és hiányzol szívem!! - mondta Ricsi köszönés nélkül. Felnevettem.
- Te is hiányzol. Nemsokára megyek. De most le kell tennem. Szeretlek.Sziaaa szivi!
- Siess vissza hozzám. Én is téged. Szia!! - mondta és mosolyogva leraktam.
- Bocs lányok - mentegetőztem. Újabbat kortyoltam a kávémból. - Újabb ötlet! Linkin Park - Numb!! (a szám: http://www.youtube.com/watch?v=kXYiU_JCYtU&ob=av2n ) - kiáltottam, csak sajna a mikrofonba, úgyhogy asszem' mindenki megsüketült... - Elnézést... - hebegtem. A lányok vihogva bólogattak.
- Kezdjük - mosolygott Lulu. Hatalmas sikert arattunk.
- Ezt bevesszük a listánkba. Mégegyszer. Egy-két-há' és! - kiáltotta a dobosunk.
-Tired of being what you want me to be Feeling so faithless... - kezdtem énekelni. (a dal szövegét itt találjátok: http://kulfoldi.zeneszoveg.hu/dalszoveg/1473/linkin-park/numb-zeneszoveg.html) Hatalmas tapsot kaptunk most is. Még kétszer eljátszottuk az egész szettet a Numb-bal kiegészülve.
- Johanna - lihegtem. Már nagyon elfáradtam, a kávém is elfogyott.
- Megyek is. Mit hozzak? - kérdezte.
- Valami hideget. Cola vagy jegeskávé, amelyik hidegebb - nyögtem ki a szavakat. Felálltam a hangfalról (idő közben leültem és úgy énekeltem tovább) és Johanna kezébe nyomtam egy kis pénzt. - Kössz.
- Nincsmit. Szerintem tartsatok egy kis szünetet - kiáltotta az ajtóból.
Visszaültem a hangfalra. A többiek is így tettek, vagy a földre ültek. Csendben ültünk. A zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Mosolyogva olvastam az üzenetet:
"Ricsi üzenete: Képzeld Dave beleesett a tóba xDD Ráadásul ez volt az utolsó nem használt ruhája, úgyhogy az ofó ingében nyomja xDD képzelheted hogy néz ki :"D Siess vissza szívem. Hiányzol <3 ". Röhögve néztem a csatolt képet. Dave csuromvizesen áll a képen az ofő ingében és egy lány shortjában. Körbeadtam a telóm.
- Öhh... Mi történt? - kérdezte röhögve Kiki.
- Dave beesett a tóba. Nincs több tiszta ruhája, a többit mind leette, meg ilyesmi. - mgyaráztam könnyezve. Johanna odalépett hozzánk a jegeskávékkal a kezében. Odaadtam neki is ai iPhone-omat és gyorsan elmagyaráztam a hozzá tartozó kis sztory-t. Röhögve adta oda a kávékat. Előadtuk még egyszer a szettet és elindultunk vissza. Én rohanva, a többiek kocogva.
Az udvaron megláttam Ricsit, aki éppen háttal állt nekem és valamin röhögtek. Peter rám vigyorgott, mire gyorsan a szám elé raktam az ujjamat, jelezve, hogy nem szóljon senkinek. Odalopakodtam Ricsi mögé és hirtelen megöleltem. Összerezzent a váratlan támadástól.
- Megvaaagy!! - nevettem a fülébe. Hirtelen megfordultés felkapott a karjába. A meglepetéstől moccanni sem tudtam.
- Vagy fordítva - röhögött a fülembe. Felnevettem.
- Minden bizonnyal. - nevettem. - Na mostmár tegyél le, nem vagyok ilyen könnyű... - kezdtem ficánkolni a karjában.
- Áááá. Hallod, Dave, azt mondja nem is könnyű - röhögött. - Ahogy akarod... leraklak. De...
- De mi? - pislogtam értetlenül.
- Egy csókért cserébe - vigyorgott.
- Óóó, azt bármikor - mosolyogtam rá. - De előbb leraksz.
- Igenis asszonyom, ahogy parancsolja - mosolygott és végre lerakott. Amint a lábam földet ért elkezdtem rohanni... illetve csak akartam, mert fogta a derekamat. - Ismerlek - puszilta meg a fejem tetejét. Elröhögtem magam, és tudomásul vettem, hogy úgysem fog elengedni. Hátrafordultam, belenéztem a szemébe. A karomat a nyaka köré fontam és megcsókoltam. A hátunk mögött Peter-ék húúú-zni kezdtek és hallottam, ahogy Vikáék is csatlakoznak hozzájuk. De nem érdekelt. Ricsi kuncogott egy kicsit, aztán eltoltam magamtól.
- Mondtam, hogy bármikor - suttogtam a fülébe, miközben átöleltem.
- Én meg hiszek is neked - lehelte.
- Pillanat és jövök - mondtam és elfutottam az ofőhöz.
- Tanár úr, arra gondoltam, hogy mivel reggel találtam a szekrényünkben egy sátrat és Ricsiéknél is van egy, este a bál után aludhatnák sátorban. Szerintem mindenkinél van sátor.
- Hát Rebeka... Rendben, de csak azért mertez az utolsó nap a táborban. Egy pillanat és szólok mindenkinek.
- Köszönöm! - mondtam és visszafutottam a többiekhez. Ricsi kérdőn nézett rám, úgyhogy magyarázkodni kezdtem. Felröhögött és átkarolta a vállamat. Még így beszélgettünk egy csomót, aztán megláttuk Billéket, akik röhögve jöttek ki az udvarra. Tehát eljöttek a bálra. Meg a többiek is. Odarohantam Charlie-ékhoz, és lepacsiztam velük.
- Rohadt régen láttalak Becky!! - ölelt meg Bill, és azt hiszem eltörte a csontjaimat. Röhögve kibújtam a karjai közül és hagytam, hogy a többiek is üdvözöljék egymást. Aztán kijött az ofő. A Ricsi befogta a fülemet, és pedig az övét. Mindenki mosolyogva figyelt minket. Az ofő beleüvöltött a megafon-ba.
Még mindig várjuk a komikat!! :D
2011. augusztus 28.
Az utolsó nap a gólyatáborban. És egyben az esti bál és a fellépés is. Izgatottan ébredtem, kilenc körül. Felvettem egy famert és egy fekete toppot és csak úgy kotorásztam a szekrényben.
- Becky, nem baj ha megyünk? - lépett mellém Lola.
- Nem, menjetek csak. Én még úgy is összepakolok... - mosolyogtam, mire bólintottak és kimentek az ajtón.A szekrényben találtam egy... egy sátrat(?). Na ezt nem értettem, úgyhogy lehuppantam a földre és furán bámultam magam elé. Aztán beugrott egy ötlet... Felpattantam a földről és odamentem a szemben levő ajtóhoz. Bekopogtam és Peter kinyitotta az ajtót.
- Ki aaaaz??? - üvöltötte a képembe.
- Menj a francbaaa - üvöltöttem vissza, mire röhögve kitárta az ajtót, hogy bemehessek. Ricsi az ágyán feküdt és mikor meglátott felpattant és odajött, hogy megcsókoljon. Peter és Dave röhögve mentek le kajálni.
- Jó reggelt szívem - suttogta két csók között.
- Viszont - leheltem. - Megnézhetem a szekrényeteket? - kérdeztem, mire megdermedt és kerekre tágult szemmel, fura arckifejezéssel nézett a szemembe. Az arcát látva elkezdtem magyarázkodni, hogy találtam egy sátrat, és kíváncsi vagyok, hogy itt is van-e.
- Parancsoljon - tárta ki a szekrényajtót. Nevetve kezdtem kuatkodni és meg is találtam.
- Mit szólnál, ha...
- Ha rábeszélnénk az ofőnket, hogy a bál után kint aludhatnánk-e a többiekkel a sátrakban. - fejezte be a mondtaomat sóhajtva. - Egy próbát megér. - mondta és beültetett az ölébe. Nyomtam az arcára egy puszit mire nevetve megrázta a fejét.
- Éhes vagyok. Menjünk - pattantam fel. Ő is felállt, megfogta a kezemet és elindultunk a lépcsőn lefelé. Mikor beléptünk, láttam hogy a csajok és Dave-ék egy asztalnál ültek úgyhogy odamentünk. Leültün egymás mellé, miközben húúú-ztak egy sort. Vigyorogva néztem Lulu-ra, aki rám kacsintott. Gyorsan elmeséltem mindenkinek az ötletemet, mire végiggondolták.
- Ez zseniális. Tök jó az utolsó napra - vigyorgott Dave.
- Kössz. - mosolyogtam. Megettem a napi műzli-adagomat, és Ricsivel felálltunk. - Megyünk. Majd találkozunk. Sziasztok! - intettem mire elköszöntek.
- Gyere - ragadta meg a derekam Ricsi. -Menjünk ki a tóhoz.
Kibaktattunk és leültünk a partra. Ricsi eldőlt a fűben én meg a hasára hajtottam a fejemet. Egy kis csönd után megszólalt.
- Mi az a meglepi?
- Meglepi. - mondtam, felültem és felé fordultam. - De ma este megtudod - csókoltam meg. Elmosolyodott.
- Várom a ma estét. Biztos gyönyörű leszel - ült fel mosolyogva. Zavartan megvontam a vállam. Átkarolt, mire a mellére hajtottam a fejemet.
- Persze, persze - dünnyögem. Felnevetett és adott a homlokomra egy puszit. Eszembe jutott valami. Mosolyogva néztem rá. - Még nem is ismerjük az a-sokat.
- Ja. De nem hiszem, hogy jóban leszünk velük... - igyekezett elfojtani egy mosolyt. Nem sikerült. Elhúzódtam tőle és felvontam a szemöldököm, mire magyarázkodni kezdett - Az úgy volt, hogy az egyik srác eltévesztette a szobát és a mienkbe jött be, mi meg követtük, hogy hova megy és... és este megvicceltük őket, de nem volt olyan durva... - hadarta, mire felröhögtem.
- Úgy kell azt csinálni. - mondtam és visszadőltem rá. Megcsörrent a telefonom. Felkaptam és meghallottam Johanna hangját. Mondta, hogy a lányok már ott vannak, siessek én is.
- Rendben - bólintottam és leraktam. Szomorú mosollyal néztem Ricsire.
- Menned kell mi? - kérdezte. Bólintottam és megcsókoltam.
- Ha hívsz és el tudok szabadulni, jövök - mosolyogtam és felálltam. Mentem két lépést és csörgött a telóm. Röhögve odahajoltam, nyomtam egy puszit a homlokára és még egyszer elindultam. Gyorsan odaértem. Talán mert futottam... Na mindegy. Út közben vettem 6 jegeskávét a Starbucks-ban. A hangszerek között állva szétosztottam a kávékat.
- Na Becky? Jól alakulnak a dolgok? - kérdezte Vika, mire mindenki kíváncsian felém fordult.
- Még jóhogy - nevettem - Gondolom most nincs kedvetek az áradozásomat hallgatni, úgyhogy kezdjük is - kortyoltam még egyet és leraktam a poharat a földre.
Elkezdtük az esti dalokat. Mikor végigénekeltük a szettet csörgött a telóm.
- Bocs - mondtam. Röhögve felvettem. - Sziaaa!
- Itt vagy egy térre tőlem és hiányzol szívem!! - mondta Ricsi köszönés nélkül. Felnevettem.
- Te is hiányzol. Nemsokára megyek. De most le kell tennem. Szeretlek.Sziaaa szivi!
- Siess vissza hozzám. Én is téged. Szia!! - mondta és mosolyogva leraktam.
- Bocs lányok - mentegetőztem. Újabbat kortyoltam a kávémból. - Újabb ötlet! Linkin Park - Numb!! (a szám: http://www.youtube.com/watch?v=kXYiU_JCYtU&ob=av2n ) - kiáltottam, csak sajna a mikrofonba, úgyhogy asszem' mindenki megsüketült... - Elnézést... - hebegtem. A lányok vihogva bólogattak.
- Kezdjük - mosolygott Lulu. Hatalmas sikert arattunk.
- Ezt bevesszük a listánkba. Mégegyszer. Egy-két-há' és! - kiáltotta a dobosunk.
-Tired of being what you want me to be Feeling so faithless... - kezdtem énekelni. (a dal szövegét itt találjátok: http://kulfoldi.zeneszoveg.hu/dalszoveg/1473/linkin-park/numb-zeneszoveg.html) Hatalmas tapsot kaptunk most is. Még kétszer eljátszottuk az egész szettet a Numb-bal kiegészülve.
- Johanna - lihegtem. Már nagyon elfáradtam, a kávém is elfogyott.
- Megyek is. Mit hozzak? - kérdezte.
- Valami hideget. Cola vagy jegeskávé, amelyik hidegebb - nyögtem ki a szavakat. Felálltam a hangfalról (idő közben leültem és úgy énekeltem tovább) és Johanna kezébe nyomtam egy kis pénzt. - Kössz.
- Nincsmit. Szerintem tartsatok egy kis szünetet - kiáltotta az ajtóból.
Visszaültem a hangfalra. A többiek is így tettek, vagy a földre ültek. Csendben ültünk. A zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Mosolyogva olvastam az üzenetet:
"Ricsi üzenete: Képzeld Dave beleesett a tóba xDD Ráadásul ez volt az utolsó nem használt ruhája, úgyhogy az ofó ingében nyomja xDD képzelheted hogy néz ki :"D Siess vissza szívem. Hiányzol <3 ". Röhögve néztem a csatolt képet. Dave csuromvizesen áll a képen az ofő ingében és egy lány shortjában. Körbeadtam a telóm.
- Öhh... Mi történt? - kérdezte röhögve Kiki.
- Dave beesett a tóba. Nincs több tiszta ruhája, a többit mind leette, meg ilyesmi. - mgyaráztam könnyezve. Johanna odalépett hozzánk a jegeskávékkal a kezében. Odaadtam neki is ai iPhone-omat és gyorsan elmagyaráztam a hozzá tartozó kis sztory-t. Röhögve adta oda a kávékat. Előadtuk még egyszer a szettet és elindultunk vissza. Én rohanva, a többiek kocogva.
Az udvaron megláttam Ricsit, aki éppen háttal állt nekem és valamin röhögtek. Peter rám vigyorgott, mire gyorsan a szám elé raktam az ujjamat, jelezve, hogy nem szóljon senkinek. Odalopakodtam Ricsi mögé és hirtelen megöleltem. Összerezzent a váratlan támadástól.
- Megvaaagy!! - nevettem a fülébe. Hirtelen megfordultés felkapott a karjába. A meglepetéstől moccanni sem tudtam.
- Vagy fordítva - röhögött a fülembe. Felnevettem.
- Minden bizonnyal. - nevettem. - Na mostmár tegyél le, nem vagyok ilyen könnyű... - kezdtem ficánkolni a karjában.
- Áááá. Hallod, Dave, azt mondja nem is könnyű - röhögött. - Ahogy akarod... leraklak. De...
- De mi? - pislogtam értetlenül.
- Egy csókért cserébe - vigyorgott.
- Óóó, azt bármikor - mosolyogtam rá. - De előbb leraksz.
- Igenis asszonyom, ahogy parancsolja - mosolygott és végre lerakott. Amint a lábam földet ért elkezdtem rohanni... illetve csak akartam, mert fogta a derekamat. - Ismerlek - puszilta meg a fejem tetejét. Elröhögtem magam, és tudomásul vettem, hogy úgysem fog elengedni. Hátrafordultam, belenéztem a szemébe. A karomat a nyaka köré fontam és megcsókoltam. A hátunk mögött Peter-ék húúú-zni kezdtek és hallottam, ahogy Vikáék is csatlakoznak hozzájuk. De nem érdekelt. Ricsi kuncogott egy kicsit, aztán eltoltam magamtól.
- Mondtam, hogy bármikor - suttogtam a fülébe, miközben átöleltem.
- Én meg hiszek is neked - lehelte.
- Pillanat és jövök - mondtam és elfutottam az ofőhöz.
- Tanár úr, arra gondoltam, hogy mivel reggel találtam a szekrényünkben egy sátrat és Ricsiéknél is van egy, este a bál után aludhatnák sátorban. Szerintem mindenkinél van sátor.
- Hát Rebeka... Rendben, de csak azért mertez az utolsó nap a táborban. Egy pillanat és szólok mindenkinek.
- Köszönöm! - mondtam és visszafutottam a többiekhez. Ricsi kérdőn nézett rám, úgyhogy magyarázkodni kezdtem. Felröhögött és átkarolta a vállamat. Még így beszélgettünk egy csomót, aztán megláttuk Billéket, akik röhögve jöttek ki az udvarra. Tehát eljöttek a bálra. Meg a többiek is. Odarohantam Charlie-ékhoz, és lepacsiztam velük.
- Rohadt régen láttalak Becky!! - ölelt meg Bill, és azt hiszem eltörte a csontjaimat. Röhögve kibújtam a karjai közül és hagytam, hogy a többiek is üdvözöljék egymást. Aztán kijött az ofő. A Ricsi befogta a fülemet, és pedig az övét. Mindenki mosolyogva figyelt minket. Az ofő beleüvöltött a megafon-ba.
- GYEREKEK!!! A BÁL ESTE 8-KOR KEZDŐDIK A TÓ TÚLOLDALÁN LÉVŐ HÁZBAN!!!! - üvöltötte. - MOST MINDENKI FELMEGY A SZOBÁJÁBA, A SZEKRÉNYBEN KERES EGY SÁTRAT, LEHOZZA ÉS A TÓ TÚLOLDALÁN FELÁLLÍTJA!!!! - ordította. Bill és Charlie döbbenten nézett, és szerintem megsüketültek. Na ja, még újak. Mosolyogva néztem Ricsire, aki elengedett és bólintott.
- Menj csak - mosolygott. - Háromnegyedre ott vagyok érted.
- Rendben - nevettem fel. Megfogtam Vika karját és elrohantunk a szobánkba, ami már egy szemétdombhoz hasonlít annyi ott a ruha, meg a csipszes zacsi, a morzsák meg mindenféle szemét... Mikor Flóra becsapta az ajtót, kitörtem.
- Figy, az oké, megvannak a bálos ruháink - kezdtem hisztérikusan járkálni (egy pár ruhakupacot átlépve) - na de a fellépős?! Miért csak most jut eszembe?!?!
- Becky, ha nem ülsz le egy pillanatra, lekötözlek az ágyhoz - lépett be az ajtón a megmentőnk.
- Johanna!!! - ugrottam a nyakába, mire leesett a kezében tartott zacsi és kiszóródott az összes ruha.
- Rendben, rendben. Tartoztok nekem, én vagyok a megmentőtök blablabla. Csak egy dolgot kérek cserébe. Lehetek a menedzseretek - vigyorgott. Elröhögtük magunkat és könnyezve bólogattunk. - Oké. Becky - nyomott a kezembe egy kis zacsit - Lola, Lulu, Vika, Flóra. - osztotta ki a zacsikat.
- Köszönöm!!! Ööö... - akadtam meg egy pillanatra. - Mindjárt jövök. Az ofővel beszélni kéne. Johanna! Mint menedzserünknek, muszáj ott lenned a megbeszéléseken. - kacsintottam, és kirohantunk az ajtón. Rohantunk egy sort, és aztán megtaláltuk. Lihegve támaszkodtam a falnak és feltartottam az ujjam, hogy csak egy perc, de Johanna közbevágott.
- Jó napot - kezdte franciául. - Gondolom Becky-ék említettek valami meglepetést. És az időpont ma lenne. A meglepetés pedig: egy bandát alapítottak - magyarázta Johanna mosolyogva, az ofő pedig szintén mosolyogva hallgatta és néha bólintott is.
- PunkGirls a neve. És a meglepetés az lenne hogy fellépjünk - szóltam közbe, mert már kifújtam magam. - De a kérdés az, hogy mikor? Most az elején, a közepén vagy a végén??
- Nos Rebeka és... öhm...
- Johanna - segítette ki Johanna mosolyogva.
- Johanna. Szerintem mindenképpen az elején lépjetek fel, mert az feldobja a hangulatot. Majd szólok, aztán felmegyek a színpadra és felkonferállak titeket.
- Rendben köszöjük... De tanár úr. Megkérhetem, hogy nevet ne mondjon? Azt majd mi szeretnénk - mosolyogtam. Bólintott. - És még valami. Felvihetjük a hangszereket? Mert például van egy dobunk, szintetizátor meg mindenféle.
- Persze. Gyertek, mutatom az utat - mondta és elindult, de megtorpant. - Honnan szereztetek dobot?
- Tudja, van egy boltunk, nem messze innen és ott vannak hangszerek - mondta Johanna. - Csak rácsörgök az egyik haveromra, aki már bepakolt egy autóba és akkor idehozza.
- Rendben, köszönöm Johanna. - biccentett. - Ezek szerint egyedül is boldogultok. A tó mellett kocsival is el tudtok jönni. Akkor kérlek hívd fel őt. Nekem viszont még rengeteg dolgom van a díszítéssel és Delacour tanárnő is már vár rám...- mondta és elment. Mosolyogva néztem Johanna-ra. Választ vártam a menedzseres cuccra és vigyorogva magyarázkodni kezdett.
- Tudtam, hogy lehetek a menedzseretek, úgyhogy már elkezdtem pakolászni kicsit... Viszont most felhívom Jake-et, mert nem lesz időnk... - kapta elő a telóját és már pötyögött is.
- Szólok a csajoknak. Találkozunk a kapunál - rohantam el a szobánk felé. Beestem az ajtón, gyorsan elhadartam, hogy mi a szitu és már rohantunk is le a kapuhoz. Lent Johanna éppen röhögött valamin egy sráccal, aki amikor meglátott minket mosolyogva bemutatkozott.
- Sziasztok. Jake vagyok.
- Szia - köszöntem mosolyogva. - Ő itt Lulu, Lola, Vika, Kiki és Flóra
- Sziasztok.
- Na, most, hogy túl vagyunk a bemutatkozáson, induljunk, elkésünk - mondta Johanna. - Csajok, beszállás!
Azt az egy percet is végigröhögtük a kocsiban. Mikor odaértünk kipattantunk és megkerestem az ofőt.
- Már vártalak titeket, igen hozzátok csak nyugodtan, ha kell segítség valahol itt megtaláltok - mondta és ráordított valakire, hogy inkább ne csináljon semmit. Vihogva kitártam az odafelé vezető ajtókat és mentünk hangszereket cipelni. Hurrá. Flórával felemeltünk egy hangfalat és Johanna pedig rápakolt egy csomó kábelt. Bevánszorogtunk az ajtókon és fellépkedtünk a színpadra vezető lépcsőn. Óvatosan nyögésekkel kísérve leraktuk a színpad elejére. Még egy fél órát pakolásztunk amikor készen lettünk. Felszalatunk a szobánkba és elkezdtünk tanakodni.
- Szerintem úgy kéne, hogy felvesszük a bálosat és egy zacsiban elvisszük a fellépőset. Akkor nem vesznek észre semmit. Az úgy jó? - kérdezte Flóra. Mindenki végiggondola, aztán bólintottunk egy hatalmasat. Belebújtunk a ruhákba aztán jöhetett a haj és a smink. Nekem, Flórának és Vikának vasaltuk; Lulunak, Kikinek és Lolának meg göndörítettük.
- Szépek vagytok - jegyezte meg Johanna mosolyogva. Gyorsan begyömöszöltük a fellépős ruháinkat pár zacsiba (az enyém öko, védem a természetet) és leültünk egy kicsit az ágyakra. Kopogtak. Mosolyogva felálltam és az ajtóhoz libbentem. Háromnegyed volt. A csajok vihogva kicsusszantak mellettünk.
- Szerintem úgy kéne, hogy felvesszük a bálosat és egy zacsiban elvisszük a fellépőset. Akkor nem vesznek észre semmit. Az úgy jó? - kérdezte Flóra. Mindenki végiggondola, aztán bólintottunk egy hatalmasat. Belebújtunk a ruhákba aztán jöhetett a haj és a smink. Nekem, Flórának és Vikának vasaltuk; Lulunak, Kikinek és Lolának meg göndörítettük.
- Szépek vagytok - jegyezte meg Johanna mosolyogva. Gyorsan begyömöszöltük a fellépős ruháinkat pár zacsiba (az enyém öko, védem a természetet) és leültünk egy kicsit az ágyakra. Kopogtak. Mosolyogva felálltam és az ajtóhoz libbentem. Háromnegyed volt. A csajok vihogva kicsusszantak mellettünk.
- Szia - ölelt át Ricsi. - Szép vagy.
- Köszi - mosolyogtam és megcsókoltam.
- Menjünk - mondta, mikor elengedtük egymást.
- Oké.
Az utat végignevettük, de aztán leesett, hogy sehol sem látom Loláékat. Megtorpantam.
- Mi az? - kérdezte Ricsi.
- Vikáék kivel jöttek? - kérdeztem. Ricsi sokatmondóan mosolygott rám.
- Flóra Gabe-bel. Vika Peter-rel. Lulu Billel. Charlie Lolával. Mark meg Kikivel.
- Agyonázottmosómedveee!!! Ááááá!!! - boxoltam bele a karjába, mire átölelt és nevetve továbbindultunk. Kicsit később már bent ugráltam a lányokkal egy rock-számra. Azztá megláttam az ofőt és Johanna-t akik futva jöttek, és az ofőnk az óráját csapkodta. Idő volt.
- Ricsi! - kiáltottam a fülébe. - Megyünk! Jön a meglepi!
- Rendben. Sziaa!!
Felkaptam a zacsit és rohantunk a vécébe. Átöltöztünk, és kimentünk az ajtón. Ott várakozott az ofőnk. Biccentettem, jelezve, hogy mehet. Elment a színpad felé és Johanna felé fordultunk.
- Csajok, mindent bele!!! - kiáltotta. Mindenki elhallgatott. Úgy látszik az ofő felért a színpadra.
- Figyelem! Mindenki tudja, hogy Rebeka, Kinga.. Bocsánat Kiki - mentegetőzött az ofő, amikor morgást hallott felőlünk. - Lulu, Lola és Viki egy meglepetéssel készült nektek. Most pedig jöjjön a várva-várt meglepetééés!!! - kiáltotta, mire mindenki tapsolni kezdett.
- Hajrá csajok. Sikerülni fog! - mondta még gyorsan Johanna. Felléptünk a színpadra. Ricsiék hangos tapsban és füttyögésben törtek ki. Mosolyogva intettem nekik.
- Sziasztok. Mi vagyunk a PunkGirls. Most pedig... Kezdjük!!
- Egy, két, há' és! - kiáltotta Kiki. Az American Idiot-tal kezdtük, hatalmas siker volt. Utána jött a Nananana. Ilyenkor Dave-ék már a színpad elején tomboltak. Mikor véget ért a szám röhögve megráztam a fejem. A Numb következett. Mindenki velem együtt énekelte, hatalmas sikere volt. Utána a Boulevard Of Broken Dreams, Are You Gonna Be My Girl, What The Hell, Skater Boy és a You And Your Hand következett. Hatalmas sikerünk volt, vissza is tapsoltak minket. Utoljára lejátszottuk egy poénnak Lilly Babától a Cuppanós Nagy Puszit (a szám: http://www.youtube.com/
- Jók voltatok - kiáltotta a fülembe, mert újraindultak a zenék.
- Kösziii - kiáltottam. Visszamentünk a táncolók közé és ugráltunk egy nagyot. Johanna és Jake is ott volt. Aztán amikor azt hitték nem figyelünk (pont inni mentünk) becsúszott egy csók is. Ahha. Mostmár értem. Aztán kábé fél kettőkor jött egy lassú szám. Elkínzottan néztem a színpad felé. Na ne mááár!!! Összerezzentem, mert Ricsi hátulról megölelt és dölöngélni kezdtünk. Vigyorogva megfordultam és a nyaka köré fontam a karom, ő meg megfogta a derekam és táncolni kezdtünk. Úgy a tánc közepe felé Ricsi magához húzott és megcsókolt. Felkuncogtam, mert a szám véget ért és továbbra sem engedett el. Valaki köhintett mögöttem, úgyhogy ösztönösen elugrottam Ricsitől. Johanna.
- Srácok, mi megyünk. Jó sátorozást - ölelt meg. - Hiányozni fogtok. De majd beszélünk még. Sziasztok! - köszönt el és Jake-kel együtt kimentek. Visszafordultam Ricsihez és átölteltem.
- Futás aludni. Látom, hogy fáradt vagy, én is az vagyok. - suttogtam a fülébe és bólintott.
- Rendben, menjünk - mondta. Intettünk a többieknek és kimentünk az ajtón. Csendben felbaktattunk a szobánkig. Megöleltem és ő bement az övékébe, én meg a mienkbe. Gyorsan felkaptam egy melegítőt, öblögettem párat, megfésültem a hajamat és leültem az ágyamra. Ricsi kopogott, mire felpattantam és kimentem hozzá. Átöleltem és elindultunk a sátrainkba. Leültünk még a tó partján és beszélgettünk kicsit, de néha meg-megbillent a fejem.
- Na Becky, indulás van aludni - állított fel. Magához húzott és ráérősen megcsókolt. Repestem az örömtől, hihetetlenül bolog voltam. Egy kis idő után elengedett és bementem a sátrunkba. A csajok már ott voltak.
- Becky... Mesééélj!!! - monda Lulu, kíváncsi szemekkel. Felröhögtem aztán csak úgy dőlt belőlem a szó, észre sem vettem mennyi az idő, csak beszélgettünk és beszégettünk mindenféle baromságról. Olyan hajnali három fele, már szóltam, hogy inkább aludjunk. Sajna nem sikerült. Pedig próbáltuk. Komolyan! Végül kifogytunk a témákból, és szépen lassan, mindenki kidőlt. Én is. Valami mozgást hallottam a sátorból, de nem vettem komolyan. Vissza aludtam. Egyszer csak rezegni kezdett a telefonom. Félálomban megkerestem. Vika feje alatt (?) volt. SMS-em jött.
Ricsi üzenete: Nem tudod, hol van Gabe? Itt kéne lennie a sátorban.
Körülnéztem a sátorban. Nem találtam valakit. Gyorsan visszaírtam.
Becky üzenete: Nem, de Fló sincs itt. Pillanat, megnézem...
Hangtalanul kidugtam a fejem a sátorból és... És megláttam ŐKET. Az egyik padon ültek és csókoloztak!!! Vigyorogva visszahúztam a sátor zibzárját.
Becky üzenete: Nézz ki a sátorból. De pssszt!!! - írtam vissza. Pár pillanat múlva jött a válasz. Másolom:
Ricsi üzenete: Atyaúristen :D:D Na mindegy. Aludj még egy kicsit.
Becky üzenete: Rendben jó8 szívem. Szeretlek.
Ricsi üzenete: Én is. De ezt tudod.
Mosolyogva elaludtam.
- Köszi - mosolyogtam és megcsókoltam.
- Menjünk - mondta, mikor elengedtük egymást.
- Oké.
Az utat végignevettük, de aztán leesett, hogy sehol sem látom Loláékat. Megtorpantam.
- Mi az? - kérdezte Ricsi.
- Vikáék kivel jöttek? - kérdeztem. Ricsi sokatmondóan mosolygott rám.
- Flóra Gabe-bel. Vika Peter-rel. Lulu Billel. Charlie Lolával. Mark meg Kikivel.
- Agyonázottmosómedveee!!! Ááááá!!! - boxoltam bele a karjába, mire átölelt és nevetve továbbindultunk. Kicsit később már bent ugráltam a lányokkal egy rock-számra. Azztá megláttam az ofőt és Johanna-t akik futva jöttek, és az ofőnk az óráját csapkodta. Idő volt.
- Ricsi! - kiáltottam a fülébe. - Megyünk! Jön a meglepi!
- Rendben. Sziaa!!
Felkaptam a zacsit és rohantunk a vécébe. Átöltöztünk, és kimentünk az ajtón. Ott várakozott az ofőnk. Biccentettem, jelezve, hogy mehet. Elment a színpad felé és Johanna felé fordultunk.
- Csajok, mindent bele!!! - kiáltotta. Mindenki elhallgatott. Úgy látszik az ofő felért a színpadra.
- Figyelem! Mindenki tudja, hogy Rebeka, Kinga.. Bocsánat Kiki - mentegetőzött az ofő, amikor morgást hallott felőlünk. - Lulu, Lola és Viki egy meglepetéssel készült nektek. Most pedig jöjjön a várva-várt meglepetééés!!! - kiáltotta, mire mindenki tapsolni kezdett.
- Hajrá csajok. Sikerülni fog! - mondta még gyorsan Johanna. Felléptünk a színpadra. Ricsiék hangos tapsban és füttyögésben törtek ki. Mosolyogva intettem nekik.
- Sziasztok. Mi vagyunk a PunkGirls. Most pedig... Kezdjük!!
- Egy, két, há' és! - kiáltotta Kiki. Az American Idiot-tal kezdtük, hatalmas siker volt. Utána jött a Nananana. Ilyenkor Dave-ék már a színpad elején tomboltak. Mikor véget ért a szám röhögve megráztam a fejem. A Numb következett. Mindenki velem együtt énekelte, hatalmas sikere volt. Utána a Boulevard Of Broken Dreams, Are You Gonna Be My Girl, What The Hell, Skater Boy és a You And Your Hand következett. Hatalmas sikerünk volt, vissza is tapsoltak minket. Utoljára lejátszottuk egy poénnak Lilly Babától a Cuppanós Nagy Puszit (a szám: http://www.youtube.com/
- Jók voltatok - kiáltotta a fülembe, mert újraindultak a zenék.
- Kösziii - kiáltottam. Visszamentünk a táncolók közé és ugráltunk egy nagyot. Johanna és Jake is ott volt. Aztán amikor azt hitték nem figyelünk (pont inni mentünk) becsúszott egy csók is. Ahha. Mostmár értem. Aztán kábé fél kettőkor jött egy lassú szám. Elkínzottan néztem a színpad felé. Na ne mááár!!! Összerezzentem, mert Ricsi hátulról megölelt és dölöngélni kezdtünk. Vigyorogva megfordultam és a nyaka köré fontam a karom, ő meg megfogta a derekam és táncolni kezdtünk. Úgy a tánc közepe felé Ricsi magához húzott és megcsókolt. Felkuncogtam, mert a szám véget ért és továbbra sem engedett el. Valaki köhintett mögöttem, úgyhogy ösztönösen elugrottam Ricsitől. Johanna.
- Srácok, mi megyünk. Jó sátorozást - ölelt meg. - Hiányozni fogtok. De majd beszélünk még. Sziasztok! - köszönt el és Jake-kel együtt kimentek. Visszafordultam Ricsihez és átölteltem.
- Futás aludni. Látom, hogy fáradt vagy, én is az vagyok. - suttogtam a fülébe és bólintott.
- Rendben, menjünk - mondta. Intettünk a többieknek és kimentünk az ajtón. Csendben felbaktattunk a szobánkig. Megöleltem és ő bement az övékébe, én meg a mienkbe. Gyorsan felkaptam egy melegítőt, öblögettem párat, megfésültem a hajamat és leültem az ágyamra. Ricsi kopogott, mire felpattantam és kimentem hozzá. Átöleltem és elindultunk a sátrainkba. Leültünk még a tó partján és beszélgettünk kicsit, de néha meg-megbillent a fejem.
- Na Becky, indulás van aludni - állított fel. Magához húzott és ráérősen megcsókolt. Repestem az örömtől, hihetetlenül bolog voltam. Egy kis idő után elengedett és bementem a sátrunkba. A csajok már ott voltak.
- Becky... Mesééélj!!! - monda Lulu, kíváncsi szemekkel. Felröhögtem aztán csak úgy dőlt belőlem a szó, észre sem vettem mennyi az idő, csak beszélgettünk és beszégettünk mindenféle baromságról. Olyan hajnali három fele, már szóltam, hogy inkább aludjunk. Sajna nem sikerült. Pedig próbáltuk. Komolyan! Végül kifogytunk a témákból, és szépen lassan, mindenki kidőlt. Én is. Valami mozgást hallottam a sátorból, de nem vettem komolyan. Vissza aludtam. Egyszer csak rezegni kezdett a telefonom. Félálomban megkerestem. Vika feje alatt (?) volt. SMS-em jött.
Ricsi üzenete: Nem tudod, hol van Gabe? Itt kéne lennie a sátorban.
Körülnéztem a sátorban. Nem találtam valakit. Gyorsan visszaírtam.
Becky üzenete: Nem, de Fló sincs itt. Pillanat, megnézem...
Hangtalanul kidugtam a fejem a sátorból és... És megláttam ŐKET. Az egyik padon ültek és csókoloztak!!! Vigyorogva visszahúztam a sátor zibzárját.
Becky üzenete: Nézz ki a sátorból. De pssszt!!! - írtam vissza. Pár pillanat múlva jött a válasz. Másolom:
Ricsi üzenete: Atyaúristen :D:D Na mindegy. Aludj még egy kicsit.
Becky üzenete: Rendben jó8 szívem. Szeretlek.
Ricsi üzenete: Én is. De ezt tudod.
Mosolyogva elaludtam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)