Tényleg bocsánat mindenkitől :((, de az új részt még el sem kezdtem... /majd most fogom.../ :(( És biztos, hogy késni fogok vele egy kicsit ://.
Most írok egy történetet az egyik barátnőmnek névnapjára (azt kért tőlem... tippem sincs miért, de mindegy) ami 24-én lesz, úgyhogy azt szeretném most gyorsan még befeezni, de miután kész, hozom a részt.
Május 20-25-ig Németországban vagyok, tehát megpróbálok még előtte rakni egy részt :). Mire hazaérek jó sok komit szeretnék!! ;))
Na puszi, ígérem sietek... :))
2012. május 6., vasárnap
2012. május 5., szombat
14. rész
Srry a késésért tényleg :(( Viszont sooook-sooook kommentet szeretnénk!!! Puszi!
Ja, és nem ígérjük, hogy a következő rész holnap felkerül. :((
2011. szeptember 1.
A tegnapi megegyezés miatt (Ricsi idejön értem, és együtt megyünk suliba) és persze az izgalom miatt korán keltem. Sikerült egy óra (!!) alatt elkészülnöm, ami nem kis teljesítmény, így fél hétre már készen is voltam. Anyu már nem volt otthon, de a hűtőre rakott egy kis fecnit, és sok szerencsét kívánt az első naphoz. De jó.
Kiléptem az ajtón, bezártam és mikor megpördültem, elállt a lélegzetem. Ott állt, lazán a kapu melletti fának dőlve, iszonyúan édes mosollyal az arcán.
- Szia - köszöntem léptem Ricsihez.
- Szia - mondta, magához húzott és megcsókolt. Hm. Lássuk csak. A pillangók a gyomromban őrült módon csapkodtak, a vigyor az arcomra fagyott és a szokásos Imádlak-Ricsi érzés terjedt szét bennem. Mikor elengedtük egymást ujjait az enyémekre kulcsolta és mosolyogva a szemembe nézett. - Mehetünk?
- Persze - biccentettem szórakozottan és elindultunk a suli felé. Mikor kábé félúton jártunk elővette a telefonját és pötyögött rajta egy kicsit, aztán felnézett a szemembe.
- Nem fogsz örülni - kezdte komoran. - Én is kiborultam. Ne gőzölj be...
- Mutasd - böktem a telefonja felé. Szó nélkül odaadta. Én meg kiborultam a figyelmeztetése ellenére is. Be volt jelentkezve a Facebookra és Bill profilja volt megnyitva. A legutolsó bejegyzése egy kép. Meaux-ban. Ricsiről és rólam. Az első randinkon, a téren, ahogy csókolózunk!!!! - Hol van?????? - sziszegtem a dühtől remegő kézzel. Ricsi visszavette a telefonját, mielőtt ledobom, vagy kiesik a kezemből.
- Nyugi. Elkapjuk - bólogatott folyamatosan, és igyekezett visszatartani a röhögését.
- Hogy meri?! - kérdeztem fogcsikorgatva, aztán megragadtam Ricsi karját és sebesebben kezdtem lépkedni. A srácokat már messziről láttam, vagyis inkább hallottam, ugyanis iszonyatosan hangosan röhögtek. A dühtől izzó szemmel siettem feléjük. A lépcső előtt voltak.
- Sziasztoook - köszöntött minket Lulu.
- Fuss amíg lehet - léptem fogcsikorgatva Bill elé. - Hogy képzeled, hogy kémkedsz utánunk?! - kiáltottam rá. Bill látszólag megijedt, úgyhogy hátrálni kezdett, aztán megfordult és elfutott. Döbbenten néztem utána, aztán hitetlenül felvihogtam és visszamentem a többiekhez, akik röhögve figyeltek minket.
- Ezt elintézted - öklözött bele a vállamba Peter.
- Kössz - dörzsöltem meg a karom. - Mennyi az idő?
- Negyven - felelte Charlie. - Menjünk be. Bill majd csak visszajön.
Mikor beléptünk az ajtón döbbenten néztem körül. A büfé előtt kígyózott a sor, az aulában mindenfelé a nyárról sztorizgató, ünneplőbe ötözött, lebarnult diákok nevettek és beszélgettek, vagy a sulibox-ukból pakoltak ki/be. A sulirádióból üvöltött a Wake Me Up When September Ends (a szám ) és tök hangulatos volt az egész.
- Hű - nyögte Kiki döbbenten, mi pedig csak bólogattunk. Hát köbö. Mikor felocsúdtam az egyik döbbenetből jött a másik. Hirtelen egy fiú jött nekem (hátra fele ment, mert közben röhögött valakivel), de akkora erővel, hogy hátraestem. Volna, ha nem jók a reflexei és nem kap el. És amikor a szemébe néztem...
- Úristen - nyögtem.
- Becca? - kérdezte döbbenten.
- Basszus, Krissz!!! Ezer éve nem láttalak! - ugrottam a nyakába, ő meg röhögve átölelt.
- Jesszus - mért végig, mikor elengedtük egymást. - Sokat változtál.
- Hát még te - ráztam a fejem hitetlenkedve, aztán valaki köhintett mögöttem, mire kapcsoltam. - Ja, Krissz, ő itt Lola, Lulu, Kiki, Vika, Ricsi, Dave, Peter, Tim, Eddy, Mark és Charlie. Bill valahol bújkál - ikertesók Charlie-val - , Flóra pedig elvileg Gabe-el andalog valahol.
- Sziasztok - köszönt Krissz.
- Hello - köszöntek a többiek. Ricsi megfogta a karom, és maga mellé húzott. A vigyort csak alig tudtam lemosni az arcomról.
- Te hallod Bec. Hozok valakit, de ne sikítsatok - ment el a folyosón jobbra.
- Honnan ismered? - suttogta a fülembe Ricsi, és nyomott egy puszit az arcomra. Megbabonázva feleltem:
- Általánosból. Két évvel idősebb nálunk. Az egyik barátnőm, az egyik legjobb, bátyja - és amint kimondtam leesett, hogy Krissz kit fog magával hozni. - Úristen... Lili itt van?!?! - Szinte visítottam örömömben. És akkor megláttam őket.
- Áááááááá - sikítottuk Lilivel amint megpillantottuk egymást. Odarohantam Lilihez, ő meg hozzám, és visítva megöleltük egymást. Folyamatosan ugráltunk, mindenfélét magyaráztunk, közben pedig az egész aula röhögve, füttyögve és tapsolva figyelt minket. Mikor befejeztük elröhögtük magunkat és újra egymás nyakába borultunk. Visszasétáltunk a többiekhez, akik egymásnak dőltek annyira röhögtek. Ha-ha.
- Na, srácok - kezdtem. - Ő itt Lili. Lili, ők itt Lola, Lulu, Vika, Charlie, Bill ott jön - mutattam az ajtónál bújkáló fiúra - Tim, Eddy, Mark, Ricsi, Peter, Dave, Kiki és Flóra valahol Gabe-bel van. Ott! - mutattam az egyik padra.
- Sziasztok - köszönt mosolyogva. A többiek is mondtak egy "szia"-t, és még mindig röhögtek. Lilivel egymásra vigyorogtunk. Egy évvel idősebb nálam, ami azt jelenti, hogy ő most tizedikes. - Na. Remélem tetszik a suli... - mosolygott mindekire. - Egy fontos dolog. Ott a portás néni - nyújtotta ki a karját az ajtó melletti kis bódé felé. - Ha jót akartok magatoknak kerüljétek. Kicsit zizi... na mindegy. Kártyát, amivel be tudtok jönni a suliba, az ofőtök fog adni az osztályfőnöki órán. Ami később lesz, most át kell menni a tornaterembe... - húzta elő a telefonját és megnézte az időt. Na, erre a portás néni felkapta a fejét.
- Lili kisasszony! Azonnal rakja el a telefonját, vagy én rakom el, de az nem lesz jó magának!!! - ordította vörös fejjel.
- Ahhha - biccentett Lulu. - Szóval erre gondoltál.
- Hát ja. Na, most futás a sporiba... - indult meg az ajtó felé, de aztán hirtelen megtorpant és visszanézett ránk. - Van zenelejátszótok?
- Aha. Miért? - emeltük fel a lejátszóinkat.
- Akkor jó - könnyebbült meg. - Majd meglátjátok miért - vigyrogott ravaszul, és újra elindult. Ricsi megfogta a kezem (hűűű), és vállvonogatva követtük. Amikor Lili és Krissz betessékeltek minket a tornaterembe, tényleg elállt a lélegzetünk. Mindenfelé lufik voltak amire ezt írták: 2011/2012. Wow. Gondolom a tanév éveit nyomtatták rá. A terem közepén egy ideiglenesen felállított színpad állt (mint általánosban egy Király Viktor koncerten... Bah. Nekem nem jött be.). A lelátó két oldalon állt. Mint egy téglalap (csak lekerekítettek a szélei), és a hosszabb oldalán volt a szintes lelátó.
- A kilencedikesek döbbent tekintete - jegyezte meg bólogatva Krissz.
- Hülye - böktem oldalba, felocsúdva a megdermedésből. Mindenki felröhögött, de Lili megjegyezte, hogy ideje leülni. Felültünk az osztálytársaink mellé, a lelátó tetejére. Én Ricsi mellé ültem természetesen. Mellettünk az újdonsül pár (Vika és Peter), Lili és Krissz a saját osztályukhoz vonultak, és az igazgató (tippem sincs mi a neve, Krissz azt mondta, a háta mögött mindenki Sas-nak hívja. Elvileg azért, mert sasszeme van. Hű. Ez cinikus volt, de mindegy, majd még gyakorolnom kell.) elkezdte a beszédét. Ami öt perc helyett háromnegyed órára sikeredett. Körülbelül a 10. percnél fájdalmasan pillantottam a velem szembe ülő Lili-re, aki vigyorogva nézett rám, és egy aprót emelt az iPodján. Ahhaaa! Erre gondolt. Óvatosan előhalásztam a válltáskámból az enyémet, és megböktem Ricsit - hogy ő is tegyen ugyanígy -, aki egyből kapcsolt és továbbadta a hírt. Maximum egy perc múlva, már mindannyian zenét hallgattunk. Vigyorogva néztem Lilire, aki csak kacsintott egyet. A beszéd végén (halleluja, már untam, és merül le a zenelejátszóm...) felhangzott egy gyér taps, és az igazgató lement a színpadról. Két srác ment fel az emelvényre (gondolom a stúdiósok), akik közül az egyik Krissz volt, és közölték, hogy mindenki menjen az osztályába. Összeszedelőcködtünk, és mint egy csorda, mindenki kivonult a tornateremből. Én kicsit lemaradtam, mert Lilivel jöttem.
- Te hallod - löktem meg. - Kösz a tanácsot.
- Ugyan - vigyorgott, aztán valaki ordította a nevét, úgyhogy elsietett.
Mikor beléptem az osztályba, csodálkozva néztem körül. Mindenki megtalálta a helyét, levágták magukat egy szimpi padra, és berendezkedtek. Üvöltött a tévéből valami metál cucc (Metallica, azt hiszem), üvöltöttek a telefonok (Peter-ék valami sorozatot néztek), és üvöltöttek az osztálytársaim is. Azt hiszem mi egy ilyen üvöltős osztály leszünk... Levágtam magam egy üres - majdnem üres, tele volt papírgalacsinnal... Dave-nek köszönhetően - padra. Elővettem a telefonomat, és bekapcsoltam a Bluetooth-t, mert Lola mindenképpen át akart küldeni egy Family Guy részt.
- Átjött - kiáltottam, de a nagy ricsajban még a saját hangomat is alig hallottam. - Kösziiiiiii!!!!
- Nincsmit! - ordította. A következő pillanatban Alice és a két Rosalie jött be a terembe. Mindhármukat megdobták valamivel - szendviccsel, flakonnal, alufólia labdával, tolltartóval(?) meg Charlie táskájával (!!!). Sértődötten levágták magukat az első padokba, és szinte mindenen vihogtak. Ráadásul Alice feltűnően gaykran pislogott Ricsi felé. de nem úgy tűnt, mintha észrevette volna. Mármint Ricsi, és nem Alice.
- Valaki nagyon fel akarja kelteni a barátod figyelmét - huppant le mellém Kiki.
- Ááá, nem is figyelem - mondtam vigyorogva, és lepacsiztunk. Hátramentünk a fiúkhoz az utolsó padokhoz, és mi is néztük a legújabb CSI: Maimi részt. Egyik kedvenc sorozatom. Észre se vettük, hogy bejött az ofő, csak annyira figyeltünk fel, hogy lekapcsolták a tévét. Nagy nehezen mindenki a helyére vánszorgott, és figyeltük az ofőt, aki kiosztotta az ellenőrzőket, meg az órarendeket. A szerda nagyon húzós. Duplanémet (ja, igen, az a kötelező nyelv), duplamatek, kémia és fizika. Megrökönyödve bámultam a kis fecnit a kezem között.
- Na, de tanár úúúúr - hőbörgött Mark. - A szerdai nem túlzás egy kicsit??
- Igen, tudom, hogy nehéz lesz hiszen egyiksem túl könnyű tantárgy... - bólogatott megértően az ofő. Igaz a némettel les egy kis gonduk atöbbieknek. Igen, nekik. Nekem felső fokúm van belőle. Félreértés ne essék, ez nem hencegés, hanem szimpla tény.
A nap további részében szinte mindent megtudtunk az Eiffel suliról. Jövő héten kezdődik a "Szakkörhét", az ofő a tanárok neveit is felírta a táblára... Valamint kiosztott mindenkinek egy borítékot. Érdeklődve nyitottam fel. Volt egy A/4-es lap benne, egy lány fényképével, az e-mail címével, és mindenféle elérhetőségével. Elég szimpinek tűnik a csaj, hosszú szőke haja van, és elég csinos.
- Szeretném, ha tartanátok a lapon látható diákokkal a kapcsolatot - magyarázta az ofő. - Mivel nem én osztottam be hozzátok, szeretném, ha lediktálnátok nekem a neveket. Tehát sorban.
És mindenki lediktálta. Németeknek tűnnek. Na, igen ez volt aztán a felfedezés. Miután Bill beordította, hogy "Háááánsz Mérkrácc (??)", mindenki dőlt a röhögéstől. Egyébként Hans Mehrkratz. De mindegy.
- Rebeka?
- Heidi Kiss.
- Rendben - motyogta, és lefirkantotta a nevet. Miután ezzel végzett, valahogy úgy döntöttünk, vége az órának, ezért mindenki (hangosan, ternészetesen) elfoglalta magát. Az ofő döbbenten nézett körbe, de aztán legyintve leült a tanári asztalhoz és Mark-ékkal röhögött valamin. Suli után mekizni mentünk. Iszonyat sokat nevettünk, de már ott tartottunk, hogy semmi nem volt vicces, de nekünk folyt a könnyünk. Este nyolc körül elköszöntem a többiektől és Ricsi hazakísért. Miután elbúcsúztunk (hosszú "holnapig nem is látlak" csók a kapunál), mosolyogva mentem be. Anyu már otthon volt. Miután elmeséltem neki a káoszt (komolyan, nem bírtunk magunkkal) felmentem a szobámba. És aludtam. Naná. Azt kell.
Ja, és nem ígérjük, hogy a következő rész holnap felkerül. :((
2011. szeptember 1.
A tegnapi megegyezés miatt (Ricsi idejön értem, és együtt megyünk suliba) és persze az izgalom miatt korán keltem. Sikerült egy óra (!!) alatt elkészülnöm, ami nem kis teljesítmény, így fél hétre már készen is voltam. Anyu már nem volt otthon, de a hűtőre rakott egy kis fecnit, és sok szerencsét kívánt az első naphoz. De jó.
Kiléptem az ajtón, bezártam és mikor megpördültem, elállt a lélegzetem. Ott állt, lazán a kapu melletti fának dőlve, iszonyúan édes mosollyal az arcán.
- Szia - köszöntem léptem Ricsihez.
- Szia - mondta, magához húzott és megcsókolt. Hm. Lássuk csak. A pillangók a gyomromban őrült módon csapkodtak, a vigyor az arcomra fagyott és a szokásos Imádlak-Ricsi érzés terjedt szét bennem. Mikor elengedtük egymást ujjait az enyémekre kulcsolta és mosolyogva a szemembe nézett. - Mehetünk?
- Persze - biccentettem szórakozottan és elindultunk a suli felé. Mikor kábé félúton jártunk elővette a telefonját és pötyögött rajta egy kicsit, aztán felnézett a szemembe.
- Nem fogsz örülni - kezdte komoran. - Én is kiborultam. Ne gőzölj be...
- Mutasd - böktem a telefonja felé. Szó nélkül odaadta. Én meg kiborultam a figyelmeztetése ellenére is. Be volt jelentkezve a Facebookra és Bill profilja volt megnyitva. A legutolsó bejegyzése egy kép. Meaux-ban. Ricsiről és rólam. Az első randinkon, a téren, ahogy csókolózunk!!!! - Hol van?????? - sziszegtem a dühtől remegő kézzel. Ricsi visszavette a telefonját, mielőtt ledobom, vagy kiesik a kezemből.
- Nyugi. Elkapjuk - bólogatott folyamatosan, és igyekezett visszatartani a röhögését.
- Hogy meri?! - kérdeztem fogcsikorgatva, aztán megragadtam Ricsi karját és sebesebben kezdtem lépkedni. A srácokat már messziről láttam, vagyis inkább hallottam, ugyanis iszonyatosan hangosan röhögtek. A dühtől izzó szemmel siettem feléjük. A lépcső előtt voltak.
- Sziasztoook - köszöntött minket Lulu.
- Fuss amíg lehet - léptem fogcsikorgatva Bill elé. - Hogy képzeled, hogy kémkedsz utánunk?! - kiáltottam rá. Bill látszólag megijedt, úgyhogy hátrálni kezdett, aztán megfordult és elfutott. Döbbenten néztem utána, aztán hitetlenül felvihogtam és visszamentem a többiekhez, akik röhögve figyeltek minket.
- Ezt elintézted - öklözött bele a vállamba Peter.
- Kössz - dörzsöltem meg a karom. - Mennyi az idő?
- Negyven - felelte Charlie. - Menjünk be. Bill majd csak visszajön.
Mikor beléptünk az ajtón döbbenten néztem körül. A büfé előtt kígyózott a sor, az aulában mindenfelé a nyárról sztorizgató, ünneplőbe ötözött, lebarnult diákok nevettek és beszélgettek, vagy a sulibox-ukból pakoltak ki/be. A sulirádióból üvöltött a Wake Me Up When September Ends (a szám ) és tök hangulatos volt az egész.
- Hű - nyögte Kiki döbbenten, mi pedig csak bólogattunk. Hát köbö. Mikor felocsúdtam az egyik döbbenetből jött a másik. Hirtelen egy fiú jött nekem (hátra fele ment, mert közben röhögött valakivel), de akkora erővel, hogy hátraestem. Volna, ha nem jók a reflexei és nem kap el. És amikor a szemébe néztem...
- Úristen - nyögtem.
- Becca? - kérdezte döbbenten.
- Basszus, Krissz!!! Ezer éve nem láttalak! - ugrottam a nyakába, ő meg röhögve átölelt.
- Jesszus - mért végig, mikor elengedtük egymást. - Sokat változtál.
- Hát még te - ráztam a fejem hitetlenkedve, aztán valaki köhintett mögöttem, mire kapcsoltam. - Ja, Krissz, ő itt Lola, Lulu, Kiki, Vika, Ricsi, Dave, Peter, Tim, Eddy, Mark és Charlie. Bill valahol bújkál - ikertesók Charlie-val - , Flóra pedig elvileg Gabe-el andalog valahol.
- Sziasztok - köszönt Krissz.
- Hello - köszöntek a többiek. Ricsi megfogta a karom, és maga mellé húzott. A vigyort csak alig tudtam lemosni az arcomról.
- Te hallod Bec. Hozok valakit, de ne sikítsatok - ment el a folyosón jobbra.
- Honnan ismered? - suttogta a fülembe Ricsi, és nyomott egy puszit az arcomra. Megbabonázva feleltem:
- Általánosból. Két évvel idősebb nálunk. Az egyik barátnőm, az egyik legjobb, bátyja - és amint kimondtam leesett, hogy Krissz kit fog magával hozni. - Úristen... Lili itt van?!?! - Szinte visítottam örömömben. És akkor megláttam őket.
- Áááááááá - sikítottuk Lilivel amint megpillantottuk egymást. Odarohantam Lilihez, ő meg hozzám, és visítva megöleltük egymást. Folyamatosan ugráltunk, mindenfélét magyaráztunk, közben pedig az egész aula röhögve, füttyögve és tapsolva figyelt minket. Mikor befejeztük elröhögtük magunkat és újra egymás nyakába borultunk. Visszasétáltunk a többiekhez, akik egymásnak dőltek annyira röhögtek. Ha-ha.
- Na, srácok - kezdtem. - Ő itt Lili. Lili, ők itt Lola, Lulu, Vika, Charlie, Bill ott jön - mutattam az ajtónál bújkáló fiúra - Tim, Eddy, Mark, Ricsi, Peter, Dave, Kiki és Flóra valahol Gabe-bel van. Ott! - mutattam az egyik padra.
- Sziasztok - köszönt mosolyogva. A többiek is mondtak egy "szia"-t, és még mindig röhögtek. Lilivel egymásra vigyorogtunk. Egy évvel idősebb nálam, ami azt jelenti, hogy ő most tizedikes. - Na. Remélem tetszik a suli... - mosolygott mindekire. - Egy fontos dolog. Ott a portás néni - nyújtotta ki a karját az ajtó melletti kis bódé felé. - Ha jót akartok magatoknak kerüljétek. Kicsit zizi... na mindegy. Kártyát, amivel be tudtok jönni a suliba, az ofőtök fog adni az osztályfőnöki órán. Ami később lesz, most át kell menni a tornaterembe... - húzta elő a telefonját és megnézte az időt. Na, erre a portás néni felkapta a fejét.
- Lili kisasszony! Azonnal rakja el a telefonját, vagy én rakom el, de az nem lesz jó magának!!! - ordította vörös fejjel.
- Ahhha - biccentett Lulu. - Szóval erre gondoltál.
- Hát ja. Na, most futás a sporiba... - indult meg az ajtó felé, de aztán hirtelen megtorpant és visszanézett ránk. - Van zenelejátszótok?
- Aha. Miért? - emeltük fel a lejátszóinkat.
- Akkor jó - könnyebbült meg. - Majd meglátjátok miért - vigyrogott ravaszul, és újra elindult. Ricsi megfogta a kezem (hűűű), és vállvonogatva követtük. Amikor Lili és Krissz betessékeltek minket a tornaterembe, tényleg elállt a lélegzetünk. Mindenfelé lufik voltak amire ezt írták: 2011/2012. Wow. Gondolom a tanév éveit nyomtatták rá. A terem közepén egy ideiglenesen felállított színpad állt (mint általánosban egy Király Viktor koncerten... Bah. Nekem nem jött be.). A lelátó két oldalon állt. Mint egy téglalap (csak lekerekítettek a szélei), és a hosszabb oldalán volt a szintes lelátó.
- A kilencedikesek döbbent tekintete - jegyezte meg bólogatva Krissz.
- Hülye - böktem oldalba, felocsúdva a megdermedésből. Mindenki felröhögött, de Lili megjegyezte, hogy ideje leülni. Felültünk az osztálytársaink mellé, a lelátó tetejére. Én Ricsi mellé ültem természetesen. Mellettünk az újdonsül pár (Vika és Peter), Lili és Krissz a saját osztályukhoz vonultak, és az igazgató (tippem sincs mi a neve, Krissz azt mondta, a háta mögött mindenki Sas-nak hívja. Elvileg azért, mert sasszeme van. Hű. Ez cinikus volt, de mindegy, majd még gyakorolnom kell.) elkezdte a beszédét. Ami öt perc helyett háromnegyed órára sikeredett. Körülbelül a 10. percnél fájdalmasan pillantottam a velem szembe ülő Lili-re, aki vigyorogva nézett rám, és egy aprót emelt az iPodján. Ahhaaa! Erre gondolt. Óvatosan előhalásztam a válltáskámból az enyémet, és megböktem Ricsit - hogy ő is tegyen ugyanígy -, aki egyből kapcsolt és továbbadta a hírt. Maximum egy perc múlva, már mindannyian zenét hallgattunk. Vigyorogva néztem Lilire, aki csak kacsintott egyet. A beszéd végén (halleluja, már untam, és merül le a zenelejátszóm...) felhangzott egy gyér taps, és az igazgató lement a színpadról. Két srác ment fel az emelvényre (gondolom a stúdiósok), akik közül az egyik Krissz volt, és közölték, hogy mindenki menjen az osztályába. Összeszedelőcködtünk, és mint egy csorda, mindenki kivonult a tornateremből. Én kicsit lemaradtam, mert Lilivel jöttem.
- Te hallod - löktem meg. - Kösz a tanácsot.
- Ugyan - vigyorgott, aztán valaki ordította a nevét, úgyhogy elsietett.
Mikor beléptem az osztályba, csodálkozva néztem körül. Mindenki megtalálta a helyét, levágták magukat egy szimpi padra, és berendezkedtek. Üvöltött a tévéből valami metál cucc (Metallica, azt hiszem), üvöltöttek a telefonok (Peter-ék valami sorozatot néztek), és üvöltöttek az osztálytársaim is. Azt hiszem mi egy ilyen üvöltős osztály leszünk... Levágtam magam egy üres - majdnem üres, tele volt papírgalacsinnal... Dave-nek köszönhetően - padra. Elővettem a telefonomat, és bekapcsoltam a Bluetooth-t, mert Lola mindenképpen át akart küldeni egy Family Guy részt.
- Átjött - kiáltottam, de a nagy ricsajban még a saját hangomat is alig hallottam. - Kösziiiiiii!!!!
- Nincsmit! - ordította. A következő pillanatban Alice és a két Rosalie jött be a terembe. Mindhármukat megdobták valamivel - szendviccsel, flakonnal, alufólia labdával, tolltartóval(?) meg Charlie táskájával (!!!). Sértődötten levágták magukat az első padokba, és szinte mindenen vihogtak. Ráadásul Alice feltűnően gaykran pislogott Ricsi felé. de nem úgy tűnt, mintha észrevette volna. Mármint Ricsi, és nem Alice.
- Valaki nagyon fel akarja kelteni a barátod figyelmét - huppant le mellém Kiki.
- Ááá, nem is figyelem - mondtam vigyorogva, és lepacsiztunk. Hátramentünk a fiúkhoz az utolsó padokhoz, és mi is néztük a legújabb CSI: Maimi részt. Egyik kedvenc sorozatom. Észre se vettük, hogy bejött az ofő, csak annyira figyeltünk fel, hogy lekapcsolták a tévét. Nagy nehezen mindenki a helyére vánszorgott, és figyeltük az ofőt, aki kiosztotta az ellenőrzőket, meg az órarendeket. A szerda nagyon húzós. Duplanémet (ja, igen, az a kötelező nyelv), duplamatek, kémia és fizika. Megrökönyödve bámultam a kis fecnit a kezem között.
- Na, de tanár úúúúr - hőbörgött Mark. - A szerdai nem túlzás egy kicsit??
- Igen, tudom, hogy nehéz lesz hiszen egyiksem túl könnyű tantárgy... - bólogatott megértően az ofő. Igaz a némettel les egy kis gonduk atöbbieknek. Igen, nekik. Nekem felső fokúm van belőle. Félreértés ne essék, ez nem hencegés, hanem szimpla tény.
A nap további részében szinte mindent megtudtunk az Eiffel suliról. Jövő héten kezdődik a "Szakkörhét", az ofő a tanárok neveit is felírta a táblára... Valamint kiosztott mindenkinek egy borítékot. Érdeklődve nyitottam fel. Volt egy A/4-es lap benne, egy lány fényképével, az e-mail címével, és mindenféle elérhetőségével. Elég szimpinek tűnik a csaj, hosszú szőke haja van, és elég csinos.
- Szeretném, ha tartanátok a lapon látható diákokkal a kapcsolatot - magyarázta az ofő. - Mivel nem én osztottam be hozzátok, szeretném, ha lediktálnátok nekem a neveket. Tehát sorban.
És mindenki lediktálta. Németeknek tűnnek. Na, igen ez volt aztán a felfedezés. Miután Bill beordította, hogy "Háááánsz Mérkrácc (??)", mindenki dőlt a röhögéstől. Egyébként Hans Mehrkratz. De mindegy.
- Rebeka?
- Heidi Kiss.
- Rendben - motyogta, és lefirkantotta a nevet. Miután ezzel végzett, valahogy úgy döntöttünk, vége az órának, ezért mindenki (hangosan, ternészetesen) elfoglalta magát. Az ofő döbbenten nézett körbe, de aztán legyintve leült a tanári asztalhoz és Mark-ékkal röhögött valamin. Suli után mekizni mentünk. Iszonyat sokat nevettünk, de már ott tartottunk, hogy semmi nem volt vicces, de nekünk folyt a könnyünk. Este nyolc körül elköszöntem a többiektől és Ricsi hazakísért. Miután elbúcsúztunk (hosszú "holnapig nem is látlak" csók a kapunál), mosolyogva mentem be. Anyu már otthon volt. Miután elmeséltem neki a káoszt (komolyan, nem bírtunk magunkkal) felmentem a szobámba. És aludtam. Naná. Azt kell.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)